Donald Trump elnöksége visszahozta a józan ész politikáját, és megerősítette Magyarország pozícióját…

Donald Trump elnöksége visszahozta a józan ész politikáját, és megerősítette Magyarország pozícióját…

Demkó Attila biztonságpolitikai elemző értékelése szerint Trump lerombolta azt az illúziót, hogy amit sokan „közös értékeknek” tartanak Európában, azok nem feltétlenül  közösek. Hogy a többnyire liberális, baloldali és szélsőbaloldali értékek közül például a multikulturalizmust, a menekültekkel kapcsolatos Wilkommenskulturt, a nemi kérdésekre való túlzott összpontosítást több kormány, s még több párt elutasítja. A Trump-kormányzat fellépett az…

Részletek
„Itthon az ellenzék tevékenysége nem szól másról, mint a protesthangulat kihasználásáról” – Sótonyi Péter a Mandinernek

„Itthon az ellenzék tevékenysége nem szól másról, mint a protesthangulat kihasználásáról” – Sótonyi Péter a Mandinernek

Európának, illetve nekünk, magyaroknak most a béke a legfontosabb. Ha másból nem, a két világháborúból ezt megtanulhattuk.Visszatérve a kormányfő egyetemi látogatásához, szinte mindenki a zebrázásról és Győzikéről beszélt a vizit kapcsán. Bánja, hogy kis túlzással kampányeszköz lett az esemény? Kétségtelen: mindkét oldal annak használta az ügyet. Egy miniszterelnökkel való találkozás megszervezésének szigorú kritériumai vannak, jobb lett…

Részletek
Index – Belföld – Fagyos szél és hózáporok várhatók az év utolsó előtti napján

Index – Belföld – Fagyos szél és hózáporok várhatók az év utolsó előtti napján

Kedd hajnalban észak felől szakadozott frontális felhőzet érkezik az ország fölé, amely főként az északi országrészben hozhat hózáporokat. A délnyugati határszélen továbbra is előfordulhat köd, ami rontja a látási viszonyokat. Az északnyugati szél sokfelé megélénkül, különösen az Észak-Dunántúlon lehetnek erős lökések. A HungaroMet előrejelzése szerint a szél a magasabban fekvő területeken, valamint a hózáporok környezetében akár viharossá…

Részletek
Egy új gép mellett új tulajdonos is megjelent a kínai hátterű magyar légitársaságban

Egy új gép mellett új tulajdonos is megjelent a kínai hátterű magyar légitársaságban

Alaposan átrendeződött az új magyar légitársaságként emlegetett és először éppen egy éve a levegőbe emelkedett Hungary Airlines tulajdonosi szerkezete decemberben. A Budapest Airporton tevékenykedő egyik cargocégként, és a jelek szerint inkább a kínai Légi Selyemút európai bázisaként, sőt talán a légiforgalmi ágazatban Kína trójai falovaként, semmint új magyar légitársaságként működő kft. 2024-ben még 200 millió forintos veszteséget hozott össze, ám idén mintha repülőrajtot vett volna.  A vállalkozás egyelőre csak áruszállítást végez, miután tavaly év végére megszerezte az…

Részletek
ezek a beruházások teszik könnyebbé az életünket

ezek a beruházások teszik könnyebbé az életünket

Bár eddig úgy tűnt, hogy véget ért a magyar autópálya- és autóút-építési hullám, valójában 2026 is az átadások éve lesz: az ország keleti és északi régióiban új gyorsforgalmi szakaszok nyílnak meg, az M49‑es, M100‑as, M1-es és M4‑es projektek pedig majd egyszerre teszik kényelmesebbé, biztonságosabbá és modernebbé a hazai közlekedést – írja a Világgazdaság. Több fontos…

Részletek
Index – Belföld – Szenteste napján késsel fenyegetve rabolta ki nagyapját egy tiszajenei férfi

Index – Belföld – Szenteste napján késsel fenyegetve rabolta ki nagyapját egy tiszajenei férfi

Szenteste napján késsel fenyegette idős nagyapját egy tiszajenei férfi és pénzt követelt tőle, végül 300 ezer forinttal távozott a házából. December 24-én hajnalban támadt 90 éves nagyapjára a tiszajenei férfi, aki kapucnival próbálta eltakarni az arcát és a hangját eltorzítani, de az idős ember felismerte benne az unokáját. A rendőrség közleménye szerint a nyugdíjas kutyaugatásra ébredt, felkapcsolta a villanyt,…

Részletek
Fertőző bőrbetegség jelent meg a sátoraljaújhelyi szociális otthonban

Fertőző bőrbetegség jelent meg a sátoraljaújhelyi szociális otthonban

Fertőző betegség jelent meg az önkormányzati fenntartású Sátoraljaújhelyi Egyesített Szociális Intézményben – írja a 444. A lap úgy tudja, hogy a fertőzést hetekkel ezelőtt észlelték, de a közvéleményt nem, csak a lakók családtagjait tájékoztatták. A hozzátartozóknak címzett december közepi levelében az intézmény azt írta, hogy egy fertőző bőrbetegségről van szó, és a diagnózis felállítása nem…

Részletek
a saját fegyverével támadtak Bohár Dánielék (VIDEÓ)

a saját fegyverével támadtak Bohár Dánielék (VIDEÓ)

Bohár ezután megjegyezte, hogy jövőre választások, és érdeklődött, hogy a médiában felröppent hír a márciusi időpontról a CPAC Hungary-vel kapcsolatban valós-e. Szánthó válasza szerint a szervezők egyelőre nem kívánják megerősíteni vagy cáfolni a találgatásokat: „úgy vagyok én ezzel, mint Magyar Péter a megszorítócsomagjával, hogy megerősíteni nem akarom, cáfolni meg nem tudom, de engedek a nyomásgyakorlásodnak,…

Részletek
Index – Belföld – Új szakkollégiumot alapít a Budapesti Metropolitan Egyetem

Index – Belföld – Új szakkollégiumot alapít a Budapesti Metropolitan Egyetem

A szakkollégium olyan szakmai-művészeti és közéleti műhelyt teremt, amelyben a hallgatók az egyetemi tanulmányaikon túlmutató, magas szintű képzési, kutatási és közösségi programokban vehetnek részt. Ezzel számolhatnak az új szakkollégium tagjai A modell illeszkedik a hazai szakkollégiumi hagyományhoz: öntevékeny, önkormányzó közösségként működik, ahol a hallgatók és oktatók együttműködése teremti meg a szakmai kiválóság új tereit. Az…

Részletek
A legjobb verekedés, ami meg sem történik – egy önvédelmi kurzus, ahol a rúgások és ütések a lélekre…

A legjobb verekedés, ami meg sem történik – egy önvédelmi kurzus, ahol a rúgások és ütések a lélekre…

Kovács Ildikónak 24 éves koráig eszébe sem jutott, hogy neki valaha köze lehet a harcművészetekhez. Amikor azonban második diplomájának megszerzésén dolgozott, sokat járt bulizni, és ilyenkor egyre többször találta magát a barátaira figyelő, vigyázó, józan kísérő szerepében. Ekkortájt derengett fel benne a kérdés, hogy jó, jó, ő figyel és óvatos, de vajon baj esetén mit…

Részletek