Három szín, amiknek a szétválasztás helyett inkább össze kellene kötni minket

Három szín, amiknek a szétválasztás helyett inkább össze kellene kötni minket

„Gyorsan megváltozhat egy szimbólum jelentése, használata. Három éve sokaknak ez egy fideszes kiállításnak is tűnhetett volna. Azóta nagyot fordult a világ, nem lehet ma már elsőre megmondani, hogy aki nemzeti színekkel díszíti az arcát, az egy tiszás vagy kormánypárti demonstrációra megy” – mondta a Telexnek Bálizs Beáta a Trikolór történelem című pécsi kiállítás kurátora. A…

Részletek
Index – Belföld – Csernus Imre: A rosszindulat, az irigység, a gonoszság általános Magyarországon, m…

Index – Belföld – Csernus Imre: A rosszindulat, az irigység, a gonoszság általános Magyarországon, m…

Csernus Imre kitért arra is, hogy miként viszonyul a saját halálához, miért tartja fontosnak, hogy erről nyíltan, tabuk nélkül beszéljünk. Természetesen a fociról, a magyar válogatott lelikállapotáról is értekezett, valamint arról is, hogy a magyar társadalom generációk óta képtelen pozitív és segítő lenni, helyette mindent elural a rosszindulat és a negatív érzelem.  A beszélgetésben az is…

Részletek
„Ilyen tanulmány soha nem jelent meg”, állítja az egyetem, amely állítólag a Tisza macskaadójának öt…

„Ilyen tanulmány soha nem jelent meg”, állítja az egyetem, amely állítólag a Tisza macskaadójának öt…

„Ilyen tanulmány soha nem jelent meg a folyóiratunkban, a hivatkozásban megnevezett szerző pedig soha nem publikált nálunk.” Ezt válaszolta az RTL Híradó kérdésére az egyiptomi Sogah Egyetem, amelynek környezetvédelmi kiadványára hivatkozva szerepel a macska- és kutyaadó a Tisza Párt állítólagos adóterveiről szóló, az Index által közölt korábban dokumentumban. Az egyetem szerint a feltüntetett szerző sem…

Részletek
Index – Belföld – Pillanatokon múlt a tragédia, két konyhában is felcsaptak a lángok karácsony első …

Index – Belföld – Pillanatokon múlt a tragédia, két konyhában is felcsaptak a lángok karácsony első …

Sajnos az idei ünnep sem telt el balesetek nélkül. December 25-én, karácsony első napján két helyszínen is a lakás legveszélyesebb pontján, a konyhában csaptak fel a lángok – derült ki a Katasztrófavédelem tájékoztatójából. A Békés vármegyei Orosházán, a Hegedüs István utcában egy társasházi lakás konyhája gyulladt ki, a lángok pedig olyan gyorsan terjedtek, hogy a…

Részletek
Nem volt telitalálat a hatos lottó idei utolsó húzásán

Nem volt telitalálat a hatos lottó idei utolsó húzásán

A Szerencsejáték Zrt. közlése szerint az 52. heti hatoslottó-sorsoláson a következő számokat húzták ki: 9, 13, 26, 32, 34, 44. Nyeremények: 6 találatos szelvény nem volt;5 találatos szelvény 44 darab, nyereményük egyenként 213 075 forint;4 találatos szelvény 1519 darab, nyereményük egyenként 6170 forint;3 találatos szelvény 23 061 darab, nyereményük egyenként 2475 forint. Partnereinktől Kövess minket Facebookon is!…

Részletek
A budai rakpart köveire zuhant egy ember a Csalogány utcánál

A budai rakpart köveire zuhant egy ember a Csalogány utcánál

A rakpart köveire zuhant egy ember Budapesten, az Angelo Rotta rakparton – írta honlapján a katasztrófavédelem. A Csalogány utca környékén történt balesethez a fővárosi hivatásos tűzoltók több egysége vonult, a rajok a katasztrófavédelmi műveleti szolgálat irányításával végzik a mentést. A szerencsétlenül járt emberhez a mentőszolgálat munkatársai létrán jutottak le, később a bajbajutottat a tűzoltók kötelek…

Részletek
Magyar Péter úgy érzi, készen áll

Magyar Péter úgy érzi, készen áll

Karácsony első napján sem hagyott fel a posztolással Magyar Péter, hiszen Facebook-bejegyzésben számolt be arról, hogy december 24-én, Szenteste milyen emlékek találták meg a gyermekei társaságában, és ennek kapcsán elgondolkodott azon is, vajon honnan hova tart 40 éve. A bejegyzésben a Tisza párt elnöke többek között arról ír, hogy eszébe jutottak a gyerekkori karácsonyok: a…

Részletek
Index – Belföld – Erdő Péter: A gyermekről való gondoskodás egy egész életen át tartó, önátadó szere…

Index – Belföld – Erdő Péter: A gyermekről való gondoskodás egy egész életen át tartó, önátadó szere…

Az emberré lett Isten kiszolgáltatja magát nekünk, ahogy minden igazi szeretet szükségszerűen rábízza magát mások jóindulatára és segítségére – mondta Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek karácsony éjszaka Budapesten. A bíboros a zsúfolásig megtelt Szent István-bazilikában arról beszélt: Jézus az irántunk érzett szeretetből, szándékosan adja át magát a teremtett világnak, hogy szüksége legyen az állatok és az…

Részletek
Az alsó rakpart köveire zuhant egy ember Budán

Az alsó rakpart köveire zuhant egy ember Budán

A rakpart köveire zuhant egy ember Budapesten, az Angelo Rotta rakparton, a Csalogány utca környékén, írja közleményében a Katasztrófavédelem. A balesethez a fővárosi hivatásos tűzoltók több egysége vonult ki, akik a katasztrófavédelmi műveleti szolgálat irányításával végezték a mentést. A sérülthöz a mentőszolgálat munkatársai létrán jutottak le, akit később a tűzoltók kötelek és hordágy segítségével juttattak…

Részletek
Nem tud olyan tanulmányról az egyiptomi egyetem, melyre hivatkozva a Tisza párt kutya-és macskaadójá…

Nem tud olyan tanulmányról az egyiptomi egyetem, melyre hivatkozva a Tisza párt kutya-és macskaadójá…

Ilyen tanulmány náluk nem jelent meg, a szerző pedig soha nem publikált a lapjukban – ezt közölte az RTL Híradóval az egyiptomi egyetem, amelynek környezetvédelmi kiadványára hivatkozva a macska- és kutyaadó is szerepel a Tisza párt állítólagos adóterveiről szóló dokumentumban. Az anyagról az Index számolt be novemberben, és bár az ellenzéki párt azonnal cáfolta, hogy…

Részletek