Index – Belföld – Az összefogás ereje: dolgozói fellépés állította meg az egri idősotthon vezetővált…

Index – Belföld – Az összefogás ereje: dolgozói fellépés állította meg az egri idősotthon vezetővált…


Néhány nappal karácsony előtt értesült Fehérné Mészáros Helga, az egri Idősek Berva-völgyi Otthonának vezetője arról, hogy a fenntartó nem kívánja meghosszabbítani húsz éve betöltött vezetői megbízatását. Mindez nem sokkal azután történt, hogy az általa irányított intézmény elnyerte az Eger Csillaga kitüntetést – számolt be Népszava.

A döntést a fenntartó Egri Gyermekjóléti és Szociális Intézmény (EGYSZI) új igazgatója, Szabó György egy december végi állománygyűlésen kívánta ismertetni, ahol már a kijelölt utódot is bemutatták volna. Terve azonban gellert kapott.

A dolgozók nemet mondtak

Az állománygyűlésen az intézmény dolgozói egyhangúlag jelezték:

amennyiben leváltják vezetőjüket, ők is távoznak. A tiltakozáshoz csatlakoztak a bentlakók és a hozzátartozók is, akik szintén a folytonosság és a kiszámíthatóság mellett álltak ki.

Az egységes fellépés hatására az igazgató végül nem adta át a vezetői megbízatás megszüntetéséről szóló dokumentumot. A történteket Pál György egri szocialista önkormányzati képviselő úgy értékelte, hogy „Ez a hatalom ebből ért”, és hangsúlyozta, hogy a közösségi kiállás ritka, de hatékony eszköznek bizonyult.

Politikai és gazdasági háttér

Pál György arról is beszélt, hogy tudomása szerint a vezető azóta sem kapott hivatalos értesítést arról, hogy nem hosszabbítják meg szerződését. Mivel a vezetői megbízatás öt évre szól, annak lejárta jogilag valóban nem felmondás, hanem szerződéskifutás kérdése.

Domán Dániel, a Magyar Kétfarkú Kutya Párt helyi képviselője szerint az ügy túlmutat egyetlen személyen. Úgy látja, a városvezetés hosszabb ideje igyekszik megszabadulni azoktól a feladatoktól, amelyek nem termelnek bevételt, és ebbe a körbe sorolja az idősotthon működtetését is. Felidézte, hogy korábban egyeztetések zajlottak a Magyar Máltai Szeretetszolgálattal az intézmény esetleges átvételéről, de megállapodás nem született.

Idősek Berva-völgyi Otthona

Fotó: Google Maps

Szerinte a vezető eltávolítása a stabilitást veszélyeztette volna, amely az idősek ellátásában alapvető fontosságú.

Ha van hely, ahol a legkisebb politikai beavatkozás is romboló, akkor az épp egy idősotthon

– fogalmazott.

A fenntartó szakmai indokokra hivatkozik.

Szabó György korábban a megyei lapnak azt nyilatkozta, hogy Fehérné Mészáros Helga megbízatása 2025. december 31-én lejár, és annak meghosszabbítása nem automatikus. Állítása szerint nem felmondás történt, hanem egy határozott idejű megbízatás kifutásáról van szó, és a döntés szakmai okokra vezethető vissza.

Azt mondta, nem sikerült olyan együttműködést kialakítaniuk, amely hosszú távon biztosítaná az intézmény kiegyensúlyozott működését, ugyanakkor hozzátette, hogy továbbra is számítanak Fehérné Mészáros Helga munkájára más beosztásban.

Januárban minden maradt a régiben – egyelőre

Szabó György helyettese, Szepesi Krisztina megerősítette, hogy

2026. január 1-jével továbbra is Fehérné Mészáros Helga irányítja az intézményt.

Ugyanakkor sem az otthon vezetése, sem a dolgozók nem láttak még olyan írásos dokumentumot, amely hosszabb távon rendezné a vezetői kérdést.

A történet így egyelőre nyitott maradt.