
A nem hivatalos adatok szerint 4200 kamion vett részt azon a demonstráción, amelyet magyar fuvarozók tartottak december 22-én Budapesten – erről számolt be egy videóban Orosz Tibor, a tüntetés szervezője. Orosz hatásosnak nevezte a demonstrációt, ugyanis szerinte már a tüntetés másnapján egyeztetésre hívta őket az Építési és Közlekedési Minisztérium, a tárgyalást január 5-én tartják.
„Amit szeretnénk, azt el fogjuk tudni érni. Ha ez mégsem így lesz, megyünk tovább”
– fogalmazott a szervező, aki a videóban azt mondta, a tüntetéssel történelmet írtak, és a legfontosabbnak azt tartja, hogy a fuvarosok között elindult egy olyan kommunikáció, ami eddig nem volt meg, most viszont egy országos hálózat alakult. Ennek részeként megalakították a Magyar Független Fuvarozók Egyesületét, és létrehozták az azonos nevű Facebook-oldalt is.
December 22-én dudálva tiltakozó kamionosok százai vonulnak át a fővároson a Róbert Károly körút, az Árpád híd és a Szentendrei út érintésével, majd felmentek az M0-sra. Az eredetileg tervezett útvonal végére, a Hősök terére már csak ötven kamiont engedtek be a rendőrök, itt a megmozdulás este 8-ig tartott. A fuvarozók azért demonstráltak, mert a tervek szerint a gyorsforgalmi utakon 4,3 százalékkal nőhetnek az útdíjaik, a főutakon közlekedő teherautósok viszont több mint 50 százalékos emelésre is számíthatnak. Orosz Tibor szerint ezzel Magyarországon kéne fizetni a legmagasabb útdíjat.
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!
További élő árfolyamok!
Olvasd tovább itt: telex.hu
