Hétfőn megjelent írásomra igyekezett ma válaszolni Gelencsér Ferenc

Hétfőn megjelent írásomra igyekezett ma válaszolni Gelencsér Ferenc



Hétfőn megjelent írásomra igyekezett ma válaszolni Gelencsér Ferenc
„Hétfőn megjelent írásomra igyekezett ma válaszolni Gelencsér Ferenc. (Aki nem emlékezne rá  – nekem is gondolkodnom kellett, mert hirtelen nem tudtam becses személyét hova tenni – , ő egy villámkarriert befutott politikus, ami azt jelenti, hogy mire öt ember megjegyezte volna a nevét, már meg is bukott. Pedig átmenetileg a Momentum élén is állomásozott, de már elmúlt. Ahogy a Momentum is). A lényeg: a magát egykor szerényen államférfinek tituláló epizódszereplőnek négy napba került elolvasni a cikkemet. Szerintem szánjon még néhány hónapot az értelmezésre, és akkor talán föl is fogja. Bár ez nem túl valószínű.Az ugyanakkor pozitívum, hogy Gelencsér – természetesen szintén anélkül, hogy megértette volna – idéz egy 2018-as HVG-s cikkemből. Ezt ma (meg sose) nem szokták megtenni, mert akkor látszana, hogy hosszú évek óta ugyanazt mondom. A fölelevenített mondat így hangzik: »A kormányváltás nemhogy nem valószínű, de nem is kívánatos most«. Pontosan. Már akkor is romokban hevert az ellenzék nagy része (Vona pártja volt életképes, de azóta a Jobbik akkori szavazóinak legalább felét is sikerült átrugdalni államférfiéknak a Fideszhez, illetve a Mi Hazánkhoz). Nem én tehetek róla, hogy azt követően is mindig mindenben pontosan az ellenkezőjét csinálta az ellenzék, mint amit javasoltam, míg eljutottak a végső elmebajig.

Olvasd tovább itt: mandiner.hu