A New York-i Metropolitan börtön 2026. január 4-én. Itt őrzik az amerikai katonák által az előző nap a venezuelai fővárosban, Caracasban elfogott Nicolás Maduro venezuelai elnököt és feleségét. (Forrás: MTI / EPA / Olga Fedorova)
Miközben a világ aggódva találgatja, hogy mi lesz az Egyesült Államok következő lépése Nicolas Maduro elrablása után (talán Kuba vagy éppen Grönland lerohanása?) és milyen sorsot szán Washington az eddig elnyomott, most káosztól tartó venezualai lakosságnak, van egy politikai szereplő, mégpedig Moszkva, amelyet paradox módon egyszerre bátorít és gyengít is Trump akciója.
Oroszország ugyanis három éve, több százezer élet feláldozásával folytatja Ukrajnában – Vlagyimir Putyin szemszögéből nézve, az orosz közel-külföldön – azt a hatalomátvételi kísérletet, amit az Egyesült Államok Venezuelában három nap alatt megvalósított – mutat rá lapunk kérdésére Vígh Zoltán biztonságpolitikai szakértő. A nagyhatalmi célok és az erőpolitika bevetése tehát közös vonás, ám Moszkvának komoly presztízsveszteség az amerikai beavatkozás, hiszen Örményország és Szíria, illetve Irán után most egy újabb külföldi szövetségesét éri támadás, és lényegében egyiküket sem tudta megvédeni.
A medve most nem keménykedik
„A korábban örmény ellenőrzés alatt álló Hegyi-Karabah elfoglalásával az azeriek mutatták meg, hogy az oroszok még a szomszédjukban sem tudnak megakadályozni egy offenzívát. Kudarcot vallott az Aszad szír elnök melletti kiállás is” – emlékeztet Vígh, aki egy érdekes részletre is felhívja a figyelmet. Bár Moszkva 2025 őszén Buk és Pantsir légvédelmi rendszereket küldött Maduro kormányának – nyilván a már akkor is igen komoly amerikai fenyegetések ellensúlyozására –, ezeket az eszközöket nem élesítették az újévi légi offenzíva idején, Moszkva pedig a diplomáciai üzengetésen túl passzívan figyeli az eseményeket. És ez nem véletlen: a szakértő szerint Moszkva már tavaly decemberben elkezdett távolodni az oroszbarát Maduro-rezsimtől, amikor tudható volt, hogy az amerikai beavatkozás elkerülhetetlen lesz – pont azért, hogy Maduro megbuktatása az orosz közvélemény számára ne tűnjön gyengeségnek. „Ezt nyilvánvalóan elkezdi keretezni a propagandagépezet is, és hamar kiderítik, hogy a venezuelai elnök valójában gazember, drogkereskedő volt, akiért nem kár” – jegyzi meg Vígh Zoltán.
Magyar Hang
Trump Kolumbiát is megfenyegette
Az amerikai elnök szerint „Kolumbia is nagyon beteg, egy beteg ember irányítja, aki szeret kokaint gyártani és eladni az Egyesült Államoknak, de már nem sokáig fogja ezt csinálni”.
Ha nekik szabad…
A katonai erő bevetése azonban tovább mutat Venezuela és Maduro sorsán: arra figyelmeztet, hogy Washington visszatért a neoimperialista gondolkodásmódhoz, és hogy a nyugati féltekét a saját játszóterének érzi, ahol erőszakkal érvényesítheti érdekeit – és a 200 éves Monroe-doktrína alapján, nem tűri a rivális nagy- és középhatalmak térnyerését, próbálkozzon akár a Dél-Amerikában szövetségeseket kereső Moszkva vagy Teherán.
Ez ugyanakkor zöld lámpa lehet Vlagyimir Putyinnak, de Hszi-Csin ping kínai elnöknek is arra, hogy a saját „hátsó udvarukban” a legkeményebb stílusban lépjenek fel, ha Ukrajna, a Baltikum vagy éppen Tajvan megszerzéséről van szó. „Magában abszurd, hogy a lakóövezeteket porig bombázó Moszkva szólítja fel Washingtont Maduro elfogása kapcsán a nemzetközi jog tiszteletben tartására, de a mögöttes üzenet egyértelmű: ha nektek szabad, nekünk is az lesz. Az amerikai akció pedig meggyőzheti az eleve paranoiás Putyint, hogy fokoznia kell a Nyugattal szembeni ellenállását” – jegyzi meg Vígh Zoltán. Ha azonban Peking és Moszkva is ráérez az új amerikai stílusra, gyorsan szembekerülnek a kereskedelmi érdekeit a Távol-Keleten is védő Egyesült Államokkal.
Kovács Tibor
Ki lesz a következő? – A gyarmatosítás új kora
Egy korszak nyitánya ez: amelyben „csodálatos tűzerő” kerül egy erkölcsi korlátok nélküli vezető kezébe, és azt egyre bátrabban kezdi használni, bárhonnan előrángatott indokokkal. Ilyen erő pedig csak néhány nagyhatalomnál összpontosul.
Mindig is az olaj számított
A helyzetet, ha lehet, még bonyolultabbá teszi az irdatlan mennyiségű venezuelai olajkincs, ami Trump akciójának nem titkolt végső célja; nem véletlen, hogy a venezuelai kábítószerkartellekről már alig beszél valaki, bár a katonai beavatkozást még a kábítószer és a drogterjesztők elleni harc nevében készítették elő az amerikai közvélemény számára.
Venezuela a világon az első helyen áll 300 milliárd hordónyi (47 milliárd köbméternyi) kőolajkészletével, csakhogy az amerikai blokád miatt ezt sokáig nem értékesíthette hivatalosan. Ahogy a Politico cikke rámutat, Donald Trump Maduro elfogása után gyorsan egyértelművé tette, hogy az Egyesült Államok visszatér a venezuelai olajiparba, és részt vesz helyi infrastruktúra helyreállításában, a kőolaj kitermelésében, élen az országban eddig is aktívan működő Chevron vállalattal.
Nagy kérdés, hogy miként hat majd a nemzetközi olajpiaci trendekre, ha az Egyesült Államok ténylegesen ráteszi kezét a venéz olajkészletekre. Az ukrajnai háború miatt eleve szankciók által sújtott orosz olaj ára ezzel még tovább esne, ami forrást vonna el a háborús offenzívától, és kihatna az orosz átlagpolgárok életszínvonalára is. Washington tehát akár kereskedelmi úton is nyomást gyakorolhat a Kremlre. És persze ott van a jelenleg polgárháború felé sodródó, hiperinflációtól szenvedő Irán is, ami hatalmas olajkészleten üldögél – és amelyet nemrég szintén katonai beavatkozással fenyegetett meg a kormányellenes tüntetők épsége miatt nyilvánosan aggódó Donald Trump. Eközben az sem egyértelmű, mi vár Venezuelára az amerikai beavatkozás után.
Olvasd tovább itt: hang.hu
