Felfüggesztett szabadságvesztést kért az ügyészség a férfira, akit maradandó fogyatékosságot okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétségével vádoltak meg korábban azután, hogy egy olyan játékot üzemeltetett egy majálison, ami komoly sérülést okozott egy akkor ötéves kisfiúnak – közölte a Hajnal László Péter, a Pest Vármegyei Főügyészség szóvivője a 24.hu megkeresésére.
A baleset 2024. május elsején történt a dunakeszi Katonadombon megrendezett majálison. A vádirat alapján egy cseh férfi egy többszintes, 6-8 éveseknek által kedvelt gyermekjátékot üzemeltetett, több rendezvényen is felállította már külföldön és Magyarországon is. A játék úgynevezett „majomkerék”-eleménél jelent meg az ötéves kisfiú, aki benyúlt a kerék és a gumitömítés közötti résen, ahol a forgókerék a bal kezének több ujját is összepréselte – írja a 24.hu. A lapnak a gyerek apja elmondta: fia súlyos, maradandó fogyatékossággal járó sérülést szenvedett, óriási fájdalmai voltak, előfordult az is, hogy a kórházban a kötés cseréjénél el kellett altatni a kisfiút fájdalmai miatt.
Az ügyészség állítja: azért következett be a baleset, mert a cseh férfi nem megfelelően üzemeltette a játékot. Amennyiben betartotta volna a jogszabályi előírásokat, nem történt volna meg a baj. A probléma az volt, hogy nem jól volt beállítva a forgódob, a résnél hiányzott a védőburkolat, és a biztosító gumiszegély sem volt megfelelő módon elhelyezve. A hatóság közlése szerint a férfi tagadta bűnösségét, és állította, hogy nem ő volt az üzemeltető. Hozzátette: évente több mint negyven alkalommal állította fel a játékot, korábban semmiféle baleset nem történt.
A 24.hu megkeresésére a kisfiú apja elmondta: döbbenetesnek tartja, hogy az üzemeltetőben nincs annyi gerincesség, hogy elismerje, hibázott. Az apa úgy látja, hogy az üzemeltetőnek megítélt büntetés nem visszatartó erejű. Azt mondta, fia soha nem fogja tudni használni a két ujját. „Nagyon bosszantó, hogy felfüggesztett szabadságvesztéssel meg lehet úszni azt, hogy valaki veszélyezteti egy kisgyermek életét” – mondta a lapnak a kisfiú apja.
Nyitóképünk illusztráció. Forrás: Cabrera Martin
Olvasd tovább itt: hvg.hu
