Amiket érdemes tudni a magyar szánkóbeszerzésről egy havas januári reggelen, körülbelül a következők.
Először is: 8 óra előtt kell ott lenned. Pontosan 8 órakor már elkéstél. Ez a fajta precizitás általában csak űrrepülésekhez és pakisztáni vonatmenetrendekhez szükséges.
Másodszor: szükséged van beépített emberekre. Valakire, aki tudja. Valakire, aki kapcsolatokkal rendelkezik. Valakire, aki olyan információkhoz tud jutni, amelyeket a hétköznapi halandók általában csak akkor tudnak meg, amikor már teljesen irrelevánssá váltak.
Harmadszor: ha már ott vagy, ne habozz. A habozás a gyengék sportja. A habozás azoknak van, akik gyerekkori traumákkal akarnak gazdagodni üres polcok előtt állva.
Egy olvasónk számolt be arról, hogy nagyapja reggel 8-kor az Auchan szánkóosztályánál állt. Ő nem habozott. Azért tudta, hogy ott kell lennie nyitásra, mert egy ismerőse szólt neki, hogy szállítmány érkezik. A férfi megérkezett. Vett egy szánkót. Harmincezer forintért.
Az olvasónk beszámolt arról is, hogy aki 15 perccel később érkezett, az megtapasztalhatta az emberi érzést, amelyet „túl késő” néven ismerünk, és amely általában azzal jár, hogy üres polcok előtt állsz, miközben gyereked hangosan, sírva közli: ő bizony csúszni akar. Most. Azonnal. Másképp nem lesz belőle rendesen megkeseredett felnőtt.
Magyarországon egyetlen havas nap is elég volt ahhoz, hogy kialakuljon a szánkó-vadkapitalizmus.
A magyar szánkó-vadkapitalizmus
A Facebook-csoportok – ezek az emberiség által létrehozott csodálatos terek, ahol bárki bármit mondhat, és a többiek kommentelhetnek rá – most a szánkóhiány epicentrumává váltak.
Valaki ezt írta:
Mind meghalunk!!!! Elfogyott a boltokban a szánkó!!!!
Négy felkiáltójel. Négy.
Ez azért fontos, mert a felkiáltójelek száma általában fordítottan arányos a tényállítás valóságtartalmával, de egyenesen arányos a posztoló pánikszintjével. Négy felkiáltójel azt jelenti, hogy a helyzet valóban súlyos. Vagy legalábbis annak érződik, ami a Facebook-csoportokban körülbelül ugyanaz.
A posztoló azzal folytatta, hogy érzékeltesse a szánkóhiány drámaiságát, hosszan ecsetelte, hogy mennyi boltot járt már be, és hogy a gyerekek mennyire csalódottak lesznek, és hogy ez így nem mehet tovább. Mert, ugye, a négy felkiáltójel önmagában nem volt elég. Kellett mellé egy kis narratíva is. Egy kis kontextus. Valami, ami igazán átadja: itt most baj van. Nagy baj. Az a fajta baj, amitől civilizációk omlanak össze.
Ekkor érkeztek meg a vállalkozók.
A vállalkozók – ők az emberiség azon tagjai, akik egy válsághelyzetet látva nem sírnak, nem pánikolnak, nem írnak Facebook-posztokat négy felkiáltójellel, hanem észreveszik a piaci rést, és azonnal belépnek.
Kérésre készítünk szánkót egy-két órán belül. Háttámlával is!
Egy-két óra. Ez kevesebb idő, mint amennyi alatt egy átlagos ember eldönti, milyen pizzát rendeljen. De ezek nem átlagos emberek. Ezek vállalkozók. Magyar vállalkozók. Azok a fajta emberek, akik tudják, hogy az idő pénz, a szánkó pedig most nagyon sok pénz.
A sima szánkó húszezer forint. A prémium – háttámlával – huszonháromezer. A háttámla háromezer forintot ér. Ez fontos információ, ha valaha is el akarsz indítani egy szánkógyártó vállalkozást. A háttámla a márka. A háttámla az, ami megkülönböztet téged a versenytársaktól. A háttámla az, amitől a szülő úgy érzi: ő bizony jó szülő, mert prémiumszánkót vett.
Ezután jöttek a felvásárlók.
Szánkófelvásárlás a nap bármely szakában! Típustól és kortól függetlenül! Műszaki hibás, lejárt okmányos, rozsdás, futóműhibás is lehet.
Ez a hirdetés pontosan úgy hangzik, mintha valaki autót akarna venni. Vagy talán vesét. De nem szánkót.
A szánkó innentől kezdve nem játék volt. Befektetés. Pénzügyi termék. Olyan, amivel kereskedni lehet. Olyan, aminek van piaci értéke, amely a kereslet-kínálat törvényei szerint változik. Adam Smith valószínűleg büszke lenne. Vagy megrémülne. Nehéz megmondani.
Aztán valaki – egy igazi zseni, aki valószínűleg már évek óta olvassa a startupokról szóló cikkeket – rájött valamire.
Ha nincs elég szánkó, de van kereslet, akkor miért ne forgassuk a meglévőket?
Óránként kétezer forint.
Ez zseniális. Ez olyan zseniális, hogy valószínűleg a Szilícium-völgyben már szabadalmaztatták volna. Ez a sharing economy. Ez az Uber. Ez az Airbnb. Csak szánkóval. És hóval. És magyar leleménnyel.
Számoljunk. Egy szánkó napi tíz–tizenkét órát lehet kint. Ez húsz–huszonnégyezer forint bevétel. Naponta. Egyetlen szánkóból. A beruházás megtérülése egy nap (ha az egy–két óra alatt elkészülő szánkóval számolunk). Utána minden profit. Ez jobb, mint a bitcoin. Ez jobb, mint az arany. Ez jobb, mint bármi, amit valaha a tőzsdén lehetett látni.
A sharing economy megérkezett a magyar lejtőkre.
„Balatoni nyaralót cserélnék szánkóra”
A legkétségbeesettebb szülők rátettek még egy lapáttal.
Szánkót cserélnék hasonló árkategóriájú balatoni nyaralóra
– írta az egyik elkeseredett szülő.
Nos, ha feltételezzük, hogy egy átlagos balatoni nyaraló körülbelül 90 millió forint – és ez konzervatív becslés –, akkor a „hasonló árkategória” azt jelenti, hogy valakinek van egy 90 millió forintos szánkója. És tényleg van:
Ez… ez egy érdekes szánkó. Valószínűleg Elon Musk személyesen használta, amikor gyerek volt, és aláírta. Ez az egyetlen logikus magyarázat.
Egyébként az AI által generált Bentley-szánkó tulajdonosa mélységesen elítéli a kapitalizmust:
Szégyen, aki kihasználja a mostani helyzetet… gyerekek örömét?! Használt szánkók horror áron? Nem lesz sokáig hasznos havas terület (ami nekik örömet tud okozni), ne élősködjünk már, mert gusztustalan… maradjunk a realitások talaján.
De akkor jött valaki más:
Szánkó eladó!! Ár: 250 000 Ft
Hát ez… ez már egészen másképp néz ki, nem? Ha a balatoni nyaraló 90 millió, és ez a szánkó 250 ezer, akkor ez tulajdonképpen elég méltányos ár. Sőt kifejezetten barátságos. Gyakorlatilag akciós.
A kommentekben természetesen rögtön megjelentek az érdeklődők:
300 ezret adok érte.
Íme a piac működése. A kereslet-kínálat közgazdaságtana. Adam Smith láthatatlan keze. Csak éppen szánkókkal.
A magyar ember nem sír, hanem áraz.
Ez fontos kulturális megfigyelés. Más nemzetek válsághelyzetben sírnak, imádkoznak, vagy pánikba esnek. A magyar ember áraz. Kiszámolja az értéket. Összehasonlítja az opciókat. Megfontol cseréket. És ha kell, balatoni villát is kínál egy szánkóért. Ez az, ami megkülönböztet minket a többi nemzettől.
Business as usual
A szánkóőrületre az olyan üzletek is rácsatlakoztak, amelyeknek semmi közük a szánkókhoz.
Szánkó! Most, hogy mindenki idefigyel, -19 °C téli szélvédőmosó folyadék csak 2490 Ft! Szánkó, az elfogyott
– írta egy üzlet éles szemű marketingese, aki meglátta a lehetőséget.
Ez… ez gyönyörű. Ez marketing. Tiszta, egyszerű, zseniális marketing. Clickbait a javából. Mindenki a szánkóért jön, szélvédőmosóval távozik. Senki sem boldog, csak az eladó. És ez a lényeg, nem? Ez az, amiről a kapitalizmus szól. Nem a boldogságról. Hanem arról, hogy eladj valamit. Bármit. Akár szélvédőmosót is januárban, egy szánkóhiány kellős közepén.
Az áruház posztja alatt persze ömlenek a reakciók. Néhányan nevetnek. Mások dühösek. De az áruház elérte a célját: a márkanév ott van mindenki fejében. És ha legközelebb valakinek szüksége lesz szélvédőmosóra – vagy bármi másra –, emlékezik erre.
Ja, az a bolt, ahol a szánkóval csaptak be
– mondhatja az egyszeri vásárló. És mégis oda megy. Mert hát hol máshol venné meg.
A magyar leleményesség
És akkor volt Tibor és Bogi.
Tibor és Bogi – két hős, két úttörő, két ember, aki nem fogadta el, hogy nincs szánkó. Ők nem mentek boltba. Ők nem írtak Facebook-posztot négy felkiáltójellel. Ők raklapból és műanyag ládából építettek szánkót.
„Olyan gyorsan leesett a hó, hogy nem volt más megoldás” – fogalmazott a magyar leleményességet megosztó Facebook-oldal.
Az emberiség nem halhat ki. Mert vannak Tiborok és Bogik. Emberek, akik egy raklapot látva nem egy raklapot látnak, hanem egy szánkót. Emberek, akik egy műanyag ládát látva nem szemetet látnak, hanem lehetőséget.
Útközben megálltak puszedliért. Mert, ugye, az ember nem csak úgy csúszik. Az ember puszedlivel csúszik. Ez fontos. Ez magyar. Ez kultúra. Aztán mentek a Kós Károly térre, és csúsztak.
A raklap működött. A műanyag láda működött. A konstrukció tartott. A gyerekek boldogok voltak.
A raklap hivatalosan is téli sporteszköz lett.
Ez valószínűleg a magyar történelem egyik legfontosabb pillanata. Nem tanítjuk az iskolákban. Nem lesz belőle nemzeti ünnep. De kellene. Mert ez az a pillanat, amikor egy nép bebizonyította: nem ismer lehetetlent.
A tanulság tehát egyértelmű. Ha legközelebb havazás van – és biztos, hogy lesz, mert ez a Föld, és a Földön ilyesmi történik –, ne rohanj a boltba!
Ne!
Előbb túrd fel a lomtárat! Lehet, hogy ott van a következő ingatlanügyleted. Vagy a következő bérlési vállalkozásod alapja. Vagy egyszerűen egy raklap, amely még egyszer, utoljára szolgálatot tehet.
Mert Magyarországon minden elfogyhat. A hó. A szánkó. A józan ész. A szélvédőmosó. A felkiáltójelek a Facebook-posztokban.
De a leleményesség soha.
Üdv a szánkógate 2026-ban.
(Borítókép: Szollár Zsófi / Index)
Olvasd tovább itt: index.hu
