Bruttó nyolcmillió forintos év végi jutalmat kapott a gyáli polgármester – tudta meg az RTL Híradó. A fideszes Pápai Mihály bónuszát a szintén kormánypárti alpolgármester, Nagy József Elek javasolta.
Pápai volt az, aki 2020 novemberében nettó 2,7 milliós jutalomhoz jutott, amelyről saját maga rendelkezett. Ezt azért tudta megtenni, mert a koronavírus miatti veszélyhelyzet alatt a polgármesterek nagyobb mozgástérrel rendelkeztek, így felhatalmazást sem kellett kérniük a képviselő-testülettől. A Pest Megyei Kormányhíivatal később megállapította, hogy a városvezető jogszerűtlenül vette fel a többmilliós jutalmat.
A gyáli képviselő-testület kormánypárti többsége még november végén szavazta meg Pápai év végi bónuszát, amely négyhavi tiszteletdíjának felel meg. Hegymegi István ellenzéki képviselő szerint elfogadhatatlan, hogy teljesítményértékelés nélkül ilyen nagy jutalmat kapjon a polgármester.
Az RTL megkeresésére Pápai és helyettese sem reagált.
A gyáli eset nem egyedi: néhány nappal ezelőtt derült ki, hogy hathavi illetménynek megfelelő, vagyis több mint 12 millió forintos év végi jutalmat szavazott meg a helyi képviselő-testület Dunaharaszti polgármesterének, Szalay Lászlónak.
Nyitókép forrása: Pápai Mihály / Facebook
Olvasd tovább itt: hvg.hu
