
Fotó: Bődey János / Telex
Cikkünk folyamatosan frissül!
Fontosabb részletek
Nincs elzárt település, nem maradtak el műtétek, mindenhol van tanítás, mondta a kormányinfón Mukics Dániel, a katasztrófavédelem szóvivője. Két faluban nincs áram és két iskolában volt probléma a fűtéssel.A mostani adatok szerint nem várható nagy havazás, ezért a szombati munkanap munkaszüneti nappá minősítésére egyelőre nincs ok.Gulyás Gergely azt mondta: a szombati Fidesz-kongresszuson az a cél, hogy a kormánypárt mind a 106 egyéni jelöltje színpadra álljon.Nem a választások előtt másfél-két hónappal kell elfogadni az önkormányzati finanszírozás új rendszerét, mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter a fideszes polgármesterek által is bírált szolidaritási adóról.
„A miniszterelnök világosan elmondta, hogy a kollektív bűnösség elvének érvényesítése tűrhetetlen és elfogadhatatlan” – mondta Gulyás Gergely, miután Orbán Viktor azt mondta, hogy a Beneš-dekrétumokról hozott szlovák döntésről még „tájékozódnia” kell.
Gulyás szerint az egyetlen pont, amire várni érdemes, hogy mi számít a Beneš-dekrétumok vitatásának. Szerinte épeszű ember nem gondolhat olyat a 21. században, hogy a magyar vagy a német nemzethez való tartozás elfogadhatatlan. Szerinte ez egy olyan szint lenne, amit nemzetközi bíróságok elé kellene vinni. Gulyás azt mondta, hogy a dektérumokról szóló jogszabály egyelőre nem érvényesül, ezért nem tudnak mi ellen tiltakozni.
„Jó érzésű ember Magyar Péterrel nem ír alá közös levelet” – mondta Gulyás arról, hogy Magyar Péter egy levelet címzett a szlovák miniszterelnöknek a Benes-dektérumokról szóló szlovák jogszabály miatt, amihez Orbán Viktor aláírását is várta.
Felmerült, nem lenne-e jobb több miniszterelnöki sajtótájékoztató, akár havonta, ahol Orbán Viktor válaszol a független sajtó kérdéseire is. Továbbítom a miniszterelnök úrnak a velünk szembeni bizalmatlansági indítványt – viccelte el a választ Gulyás Gergely. Hogy milyen volt a kormányfő nemzetközi sajtóértekezlete év elején, arról itt írtunk.
A Transparency International és Hadházy Ákos nyilvánosságra hozott egy olyan jelentést, hogy Papcsák Ferenc volt fideszes képviselő cégén keresztül protéziseket lehet gyorsított úton megvenni. 1,1 milliárd forintnál több pénz folyt be ehhez a céghez a kérdés szerint. Gulyás szerint ezek a számok nem felelnek meg a valóságnak. Ami igaz, hogy a 2008-as szociális népszavazás során is egyértelművé tették, hogy az egészségügy nem lehet üzlet. A magyar egészségbiztosításnak nincs üzleti része – tette hozzá.
Felmerült, hogy sok kórháznál működik a fenti modell, hogy VIP-úton kerülhessék ki az emberek a várólistákat. Gulyás szerint zömmel külföldiekről van szó. Hozzátette, nem a várólistát kerülik meg, hiszen nem a rendes munkaidőn belül látják el őket. Lehet azon vitatkozni persze, hogy megengedjük-e állami kórházakban a műtéteket normál időn kívül – mondta. Ez plusz bevétel amúgy a kórházaknak. Gulyás szerint nem műtöttek kevesebbet a kórházakban, a volumen nőtt, hisz a rendes munkaidőn kívül operáltak. A magánegészségügy aránya megnőtt a miniszter szerint is, de ez független a hagyományos ellátástól. Diagnosztikai vizsgálatoknál és egyes műtéteknél (pl. csípőprotézis) időbeli előny, ha valaki magánúton veszi igénybe az ellátásokat. Lehet javaslatot tenni, hogy műtéti időn kívül se engedjék az állami kórházakban a magánellátást.
Fotó: Bődey János / Telex
„Nem tárgyaltunk róla, de ismerem a jelentést. A legfontosabb megállapítás, hogy a 2026-os költségvetés rendben van” – mondta Gulyás a Költségvetési Tanács jelentéséről, amiben többek közt arról írtak, hogy a jelenlegi gazdasági folyamatok mellett 2027-ben megszorításokra lehet szükség.
A miniszter szerint 2027-nél tényleg van bizonytalanság, de a Költségvetési Tanács szerint is sok a bizonytalan faktor. „2027-re ezek az előrejelzések nagyon bizonytalanok, ez egy konzervatív becslés, szerintem a helyzet ennél jobb lesz.” A miniszter azt mondta, hogy az ő szótárukban a „megszorítás” szó nem szerepel, és ennél nagyobb hiányokat is sikeresen kezeltek már.
Gulyás Gergely szerint a főpolgármestert minősíti, hogy Karácsony Gergely az egyik videójában bemutatott a kormánynak. Gulyás szerint Karácsony sikerének titka, hogy a teljesítményhiányt megpróbálja másra fogni. „Hogy ezt ilyen színvonaltalanul teszi, az nem könnyíti meg a kommunikációt a kormánnyal” – mondta.
A miniszter arról beszélt, a kormánynak ennek ellenére érdeke, hogy Budapest sikeres legyen. A nagy fejlesztéseket szerinte hagyományosan a kormány hajtja végre, a kisebbeket az önkormányzat. „A főváros vezetése most arra képes, hogy a kormányra mutogasson, mert sajnos máshoz tehetsége nincsen” – fogalmazott a miniszter.
Gulyás Gergely szerint Orbán Balázs tényállításként állapította meg, hogy elnyomó, szélsőbaloldali diktatúrától szabadult meg Venezuela. Arról, hogy ez a „tényállítás” beleillik-e a szuverenista magyar külpolitikába, Gulyás azt mondta, hogy a magyar külpolitika tényekre alapozza a saját működését. „Az, hogy valahol szabadság van vagy diktatúra, azt nem baloldali megközelítésnek tartom, hanem ha naiv lennék, akkor egyetemesnek, de mindenféleképpen egy polgári megközelítésnek.”
„A magyar kormány egy realista kormány, mi nem tudunk hasonló akciókat végrehajtani ott, ahol diktatúra és elnyomás van. De ha ilyen megtörténik, akkor ennek az elfogadása tényszerű és indokolt”
– mondta Gulyás arról, hogy a magyar kormány támogatná egy újabb diktatórikus rendszer elleni beavatkozást. A miniszter szerint az ilyen akciót levezénylő ország felelőssége, hogy az országban tapasztalható állapotokat rendezze.
Magyar Péter a kampányban önmerényletekre és berepülő drónok veszélyére figyelmeztetett, a Mandiner azt kérdezte: a kormányülésen felmerültek erre vonatkozó információk vagy beszéltek-e arról, hogy mire gondolhatott Magyar Péter. Gulyás ezt felelte erre: nem volt szó erről, de „a kormány több tagjának feltűnt, hogy Magyar Péter elmebeteg”.
Magyar Péter hétfői sajtótájékoztatóján egy kérdésre válaszolva megismételte azt, amit újévi beszédében már említett. Azt mondta: olyan információi vannak, amit a beszédében elmondott, és azért mondta el, mert szerinte jó, ha emlékeznek majd erre az emberek. Hozzáfűzte még: reméli, hogy minél kevesebb fog ezekből megvalósulni.
Minden egyéni jelöltünk ismert – mondta Gulyás –, a cél, hogy a szombati Fidesz-kongresszuson mind a 106 jelölt a színpadon legyen. Sok név nem meglepetés, már négy éve nyert képviselők fognak megjelenni, a hivatalos listaállítást pedig a törvény szabta időpontban meglépik.
Volt NATO-csúcs, ami támogatta a védelmi költségek emelését, az 5 százalék egy 2030 utáni célkitűzés – mondta Gulyás arról, hogy Donald Trump amerikai elnök a napokban arról posztolt, a NATO-tagországoknak a hozzájárulásukat GDP-arányosan azonnal 2 százalékról 5-re kellene emelnie.
„Ez egy NATO-tagállamok közti vita, ezért a NATO a megfelelő fórum arra, hogy ezt megvitassuk” – mondta a miniszter Donald Trump Grönland megszerzéséről szóló fenyegetőzéséről.
Fotó: Bődey János / Telex
Navracsics Tibor az önkormányzati szövetségekkel tárgyalt, tehát változhat-e a szolidaritási adó metódusa vagy mértéke? – kérdezte a közmédia. Gulyás szerint arra kérte fel a kormány Navracsicsot, hogy készítsen egy előterjesztést, ami az önkormányzatok feladataival, finanszírozásával kapcsolatos. Nem a választások előtt másfél-két hónappal kell elfogadni egy olyan szabályozást, amihez széles körű konszenzus kell az önkormányzatokkal – tette hozzá Gulyás. Ennek része a szolidaritási adóval kapcsolatos válaszok kidolgozása is.
Felhívja a figyelmet, hogy az egységes 15 százalékos szolidaritási adó terve nem feltétlenül igazságos, ma sem kell feltétlenül mindenkinek fizetni. A fővárosnál is sokszor elmondták Gulyás szerint, hogy a főváros iparűzési adóbevétele a kormány politikája miatt a duplájára nőtt, 160-ról 320 milliárd forint fölé. 80 milliárd forintot kell befizetnie a fővárosnak csak. „Budapest kiemelkedően a leggazdagabb város”, minden más várost megelőz. Később elmondta, csak Budapesten kötelező a tömegközlekedés állami támogatása, de közben a többi nagyobb városét is kéne támogatni.
A szombati munkanap munkaszüneti nappá minősítésére egyelőre nincs ok – mondta Gulyás Gergely. Amennyiben szükségessé válna egy ilyen lépés, akkor a kormány lépni fog.
Mukics Dániel arról is beszélt, hogy amennyiben valakinek melegedő helyre van szüksége, az jelezze a hatóságok felé, és valahogy megoldják, hogy ne legyen tragédia.
Gulyás a kormány és a főváros közti pénzügyi vitáról azt mondta, hogy a jogszabályok a főpolgármester számára is ismertek, ha a fővárosnak tartozása van, akkor a kormánynak lehetősége van úgy behajtani ezt, hogy a Budapestnek járó forrásokat nem utalják el. Ez történt azzal a 12 milliárd forinttal is, ami a fővárosnak normatívaként járt volna a tavalyi évre. „Karácsony Gergely úgy tesz, mintha ez számára meglepő lenne, pedig gondolom, ennyire még ő is ismeri a jogszabályokat.”
A miniszter azt mondta, „üdvözlik, hogy a hosszú üzengetés után, Budapest végül nem ment csődbe”. Hozzátette: a kormány által biztosított hitel felvételére továbbra is lehetőség van.
Gulyás Gergely a közmédia kérdésére arról is beszélt, hogy a kormány – amennyiben szükséges – nyitott az 5 millió forintos tűzifakeret megemelésére, de egyelőre úgy látják, erre nem lesz szükség az idén.
Nem vetődött-e fel, hogy a szombati Fidesz-kongresszust elhalasszák – szólt a következő kérdés, Gulyás azt felelte erre, nem látja a halasztás okát.
Dobrev Klára javaslatára, miszerint nyissák meg a stadionok VIP-részét a hajléktalanok előtt, Gulyás, azt felelte, a szemlőhegyi, zsidóktól elkobzott Apró-villát nyissák meg inkább.
A hajléktalanellátás terén a legfontosabb, hogy kihirdették a vörös kódot, ami azt jelenti, hogy most minden szociális intézmény fogad hajléktalanokat. „Senki se menjen el úgy hajléktalan ember mellett, hogy nem kérdezi meg, van-e szüksége segítségre” – mondta Mukics Dániel OKF-szóvivő. Amennyiben szükség van segítségre, akkor az ismert diszpécserszolgálatokon keresztül, vagy ezek ismeretének hiányában a 112-es telefonszámon értesítsék az illetékes hatóságokat.
Gulyás Gergely azt mondta, hogy a hajléktalanellátás kihasználtsága 85 százalékos, tehát hely még van. „Nincs olyan nagyváros, ahol hajléktalan ne tudna a városon belül ellátóhelyet találni” – mondta. Emellett ahol lehetséges, ott a MÁV pályaudvarait is fűtik, tehát ott is van lehetőség.
Gulyást a hajléktalan emberek számáról kérdezték, illetve hogy számszerűen mennyi szabad hely van még az ellátásban, erre későbbre ígért választ. Arról, hogy miben volt másabb a mostani hóhelyzet, Mukics azt mondta, 15 évente szokott ilyen rendkívüli téli időjárás előfordulni. „Mi, magyar emberek elszoktunk az ilyen havazástól” szerinte, ez felelősséget ró az autósokra, ne menjünk sehova nyári gumival, tankoljunk többet, takarítsuk le a teljes kocsit. „Kész tervekkel vágtunk neki ennek a télnek” – mondta a katasztrófavédelmi szóvivő.
Vitályos Eszter elmondta a szokásos fejlesztési híradását, majd jött az első kérdés, ami a hómunkások hiányára és a hóeltakarítás feladatleosztására vonatkozott. Mukics szerint minden útszakasznak van tulajdonosa, neki kell eltakarítania a havat. Az operatív törzs kéri az önkormányzatokat, hogy hajtsák végre a feladataikat. Találkoztak olyan esettel, hogy a mentő elakadt a kórház bejáratánál. Mukics szerint a kórház területén a kórház feladata, az oda vezető útvonalon az önkormányzat feladata az eltakarítás.
Fotó: Bődey János / Telex
Gulyás Gergely beszélt a hosszú távú béke esélyeiről Ukrajnában: szerinte azt csak az amerikaiak tudják elérni, „Európának nem osztottak lapot”. A miniszter megismételte, hogy Ukrajna helye nem az EU-ban van. „Magyarország szolidaritást vállal Ukrajnával, az Magyarország határozott álláspontja, hogy a békét kell támogatni, de Ukrajnának ekkor sincs helye az EU-ban” – mondta Gulyás.
A szerdai kormányülésen európai politikai kérdésekről és az ukrajnai háborúról is tárgyaltak Gulyás szerint. A húszpontos, nem nyilvánosságra hozott ukrán tervben 2027. január 1-i ukrán EU-csatlakozásról írnak, amit képtelenségnek tart. „Ebben nincs egyedül Magyarország” – mondta Gulyás, aki szerint ezt meg akarja akadályozni a magyar kormány. Az ukrán igényről beszélt, Ukrajna további 800 milliárd dollárra formál igényt, és ezt akarja az Uniótól „behajtani”, majd ezt keretbe helyezte, hogy mennyi nyugdíjat lehetne fizetni ebből a pénzből. Magyarország szerinte 73 milliárd eurót kapott az EU-tól a 2004-es csatlakozás óta – hasonlította össze a pénzösszegeket. Ukrajna szerinte „Európából akar élni”, de „nem a magyarok adófizetői forintjaiból kell ukrán nyugdíjakat és béreket fizetni”. A magyar kormány a garancia, hogy nem finanszírozzuk Ukrajnát, mondta.
Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter vette át a szót a szóvivőtől, aki azzal nyitott, hogy a kormány is a hóhelyzettel foglalkozott előző napi ülésén. Valamennyi állami szerv és hatóság készen áll rá, hogy megvédjék az élet- és vagyonbiztonságot, normálisan működjön az ország. Optimizmusra ad okot, hogy nem lesz újabb jelentős havazás, legalábbis „hasonlóan nagy hótömeg” nem éri el az országot.
Mukics Dániel azt mondta, hogy az ország természetes vizein egyelőre nem alakult ki olyan vastag jégtakaró, hogy biztonságosan rá is lehessen menni. Az OKF szóvivő nem zárta ki, hogy a napokban elég vastag lesz majd a jég, de erről tájékoztatnak majd.
„Rendkívül változó lehet a jégnek a vastagsága, ezért csak ott menjünk rá, ahol az ki van jelölve” – mondta Mukics. „Ennyit akartam mondani, jelentem, miniszter úr, befejeztem” – zárta tájékoztatóját a szóvivő.
Mukics szerint ha fűtetlenné válnának lakóházak, melegedőbuszokat küldenek a helyszínekre, és melegedőhelyekre szállítják az embereket. Azt kéri, ha érvényben van havazás, hófúvás, ónos eső miatt riasztás, ne induljanak útnak. „A kevésbé gyakorlott sofőrök mondjanak le a saját autójuk nyújtotta kényelemről” – kérte. A közintézmények körüli utak és járdák síkosságmentesítésére kérte az önkormányzatokat. Figyelmeztetett, mindenkinek a saját járdáját kell tisztán tartani. A veszélyes jégcsapokat le kell verni, vagy lekeríteni a járdát. Ha veszélyt jelent a jégcsap, hívjuk a 112-es segélyhívót – mondta. Arra is kért, a járművek tetejét is takarítsák le a sofőrök, mert mások autójában is kárt tehet lezuhanáskor. A Met.hu-n és az Útinformon lehet tájékozódni.
A meteorológiai szolgálat jelentése szerint egyre kisebb az esélye a havazásnak, de a szél megerősödik, hófúvások várhatóak, jelenleg is narancs riasztás van érvényben több területen. A következő napokban mínusz 10-20 fok is lehet és ónos eső sem kizárt.
Mukics Dániel OKF-szóvivő elmondta, hogy a készenléti szervek 4763 fővel és 2800 járművel vettek részt a havazás kezelésében. Tegnap a Katasztrófavédelem több száz műszaki mentést hajtott végre, ezek közé tartozik az elakadt járművek, roncsba szorult emberek mentése és leszakadt faágak eltakarítása.
Szerdán 200 közúti baleset történt, ami 300 százaléka az ilyenkor szokásos eseteknek. A balesetek közül egy volt halálos, a többi sérüléssel járt. A Honvédség állományából több mint ezren állnak készenlétben, de a TEK-en belül is vannak bevethető erők. Mukics azt mondta, hogy minden kórház felkészült a traumás vagy kihűléses tünetekkel jelentkező beteg kezelésére.
Vasúti közlekedésben jelenleg nem közlekednek a tehervonatok, ezzel segítve a személyszállítást. 10-20-30 perces késéssel, de mindenhol közlekednek a vonatok. Tíz kistelepülésen nem közlekednek buszjáratok, ennek utasbiztonsági okai vannak.
Mukics Dániel, a katasztrófavédelem szóvivője a téli időjárásról beszélt először. Az operatív törzs reggel 6-kor megtartotta ülését. Akasztón egy családi ház tetője beomlott a hó súlyától, az ott élő három embert rokonoknál helyezték el, a bútorokat kimentették. 85,6 százalékos a szociális ellátórendszer kihasználtsága. Az energia, gáz, távhő „megnyugtatóan működik”, az alapvető árucikkek eljutnak mindenkihez. Nagypeterd és Rózsafa falvakban, 930 fogyasztási helyen szünetel az áramszolgáltatás. Néhány órán belül megoldják Mukics szerint az üzemzavart. Az egészségügy rendben működik, megvalósulnak a műtétek, a tanítás megkezdődött mindenhol. Két oktatási intézményben zajlik hibaelhárítás fűtési gondok miatt. Elzárt település nincs, lezárt útszakasz nincs, súlykorlátozás sincs egyik hazai útvonalon sem. A szomszédos országokba is bárki behajthat korlátozástól mentesen – mondta a szóvivő.
Mukics Dániel – Fotó: Bődey János / Telex
A héten az elmúlt másfél évtized legnagyobb havazása érte el az országot. A napokban leesett rengeteg hó után a következő napokban most kemény fagyok, hófúvások, sőt újabb havazás is várható. Szerda reggeltől már vörös kód riasztás lépett életbe az országban, ezt a hóhelyzet miatt létrehozott operatív törzs második ülése után jelentették be.
A katasztrófavédelem szerdai tájékoztatása szerint 654 tűzoltó dolgozott a problémák elhárításán, megrekedt autókhoz, teherautókhoz, buszokhoz is riasztották őket. A közúthálózaton 747 munkagép dolgozott országszerte. A csütörtök reggel elzárt település nincs az országban, lezárt útszakaszból is csak egy van. A szokatlanul havas és hideg időjárás a MÁV több vonalán is fennakadásokat okozott a csütörtök reggeli órákban.
Hétfőn délelőtt évindító nemzetközi sajtótájékoztatót tartott Orbán Viktor, ahol egyébként ott volt Gulyás Gergely miniszter is, de munkanélküli maradt, nem kapott szót.
Orbán Viktor a két és fél órás eseményen többek közt arról beszélt, hogy a jövőnket az Unión belül képzeljük el a NATO védelmi pajzsának biztonságában, de minden országgal fenntartjuk a gazdasági kapcsolatokat. Azt állította: Brüsszelben már döntöttek arról, hogy háborúba fognak menni, de a sorkötelezettség bevezetése a háborúból kimaradó Magyarországon nem illeszkedik a sorba.
Venezuela amerikai megtámadásáról a magyar álláspont az, hogy nem akarnak álláspontot kialakítani az akcióról. „Megtörtént, és azt nézzük, hogy ez Magyarországnak jó vagy nem”. Orbán Viktor most már azt mondta: ugyan kért pénzügyi védőpajzsot Donald Trumptól, de nem volt olyan elérhető, ami mindkét országnak megfelelő.
Kiderült az is, hogy a kormány még „tanulmányozza” a Beneš-dekrétumokra vonatkozó szlovák törvényt.
Addig is a miniszterelnök két dolgot tud írásba adni: a felvidéki magyarokat továbbra is támogatják, és a kollektív bűnösség minden megnyilvánulását elítélik.
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!
További élő árfolyamok!
Olvasd tovább itt: telex.hu
