Négy gyanúsított letartóztatásának meghosszabbítását indítványozta az ügyészség a Szőlő utcai javítóintézettel kapcsolatos ügyben – írja az MTI a Központi Nyomozó Főügyészség közleményére hivatkozva.
A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség mind a négy december elején letartóztatott gyanúsított esetében indokoltnak látta a legszigorúbb kényszerintézkedés meghosszabbítását.
Mint írják, a három férfi és egy nő a megalapozott gyanú szerint a Szőlő utcai Budapesti Javítóintézetben letartóztatásban lévő fiatalkorúak bántalmazásával kapcsolatos bűncselekményeket – közfeladatot ellátó személy eljárásában elkövetett bántalmazást és részben kiskorú veszélyeztetése, valamint könnyű testi sértés bűncselekményt – követett el.
Továbbá egyikük megbízott igazgatóként – Kovács-Buna Károly – akadályozta az intézet korábbi vezetőjének felelősségre vonását, ezért ő minősített bűnpártolással is gyanúsítható. A 24.hu megkeresésére Kovács Katalin, a Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője elmondta, hogy a nyomozó ügyészség arra tett indítványt, hogy
a bíróság április 11-ig, valamint április 12-ig meghosszabbítsa a három férfi és egy nő letartóztatását.
A közlemény szerint a nyomozó ügyészség soron kívüli eljárásban vizsgálja a Szőlő utcai Budapesti Javítóintézetben történteket. Mivel továbbra is tartani kell attól, hogy a gyanúsítottak szabadlábon hagyásuk esetén veszélyeztetnék a bizonyítást, valamint egyikük esetében fennáll a bűnismétlés veszélye is, a nyomozó ügyészség indítványozta, hogy a bíróság három hónappal hosszabbítsa meg letartóztatásukat.
A Szőlő utcai ügy
A Szőlő utcai gyermekotthon ügyéről szeptemberben írtunk először, amikor Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke nyílt levélben szólította fel Pintér Sándor belügyminisztert: adjon választ a javítóintézet ügyében felmerült súlyos vádakra.
Kuslits Gábor, a fővárosi Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat egykori igazgatója azt állította, hogy már tíz évvel ezelőtt szóltak a rendőrségnek Juhász Péter Pál ügyeiről. Utóbbit májusban letartóztatták, helyét Kovács-Buna Károly megbízott igazgató vette át. Ő azonban hétfőn benyújtotta felmondását a sajtóban indult „lejárató kampányra” hivatkozva, amely miatt lehetetlen dolgozni.
Juhász Péter Pál a gyanú szerint élettársával együtt két, állami gondozásban felnőtt fiatalt kényszerített prostitúcióra, a rendőrség szerint külföldi férfiaknak közvetítették őket online felületeken keresztül. Az ügy nemcsak az áldozatok miatt megrázó, hanem azért is, mert a volt igazgató ellen már a kétezres évek elején is komoly gyanúk merültek fel – mégsem történt semmi.
December elején megírtuk, hogy a nyomozó hatóság újabb tanúkat hallgatott meg a javítóintézet ügyével kapcsolatban. Többen vallották azt, hogy az igazgató molesztálta, majd orális szexre vette rá őket, az egyikükkel közösült is. Az akkor 15 éves fiú arról beszélt, hogy az intézményvezető meg akarta vizsgálni a nemi szervét. Egy másik tanút Juhász Péter Pál a molesztálás titokban tartásával fenyegetett meg: aki megszólalt, az verést kapott később. A bántalmazásról többen is beszámoltak a hatóságoknak.
Az ügynek jelenleg kilenc gyanúsítottja van.
A NANE Egyesület bántalmazott nőknek és gyermekeknek szóló segélyvonala ingyenesen hívható a +36-80-505-101-es telefonszámon (h., cs., p.: 18:00–22:00, k.: 10:00–22:00, sze.: 12:00–16:00). Az egyesület segélyvonala külföldről a +36-1-267-4900-as telefonszámon érhető el. További információ az egyesület segélytevékenységeiről a nane.hu oldalon található.
Az Országos Kríziskezelő és Információs Telefonszolgálat a nap 24 órájában, Magyarországról ingyenesen elérhető a 06-80-20-55-20-as telefonszámon.
Az áldozatsegítéssel kapcsolatos valamennyi kérdésben 0–24 órában az ország egész területéről hívható az Áldozatsegítő Vonal a 06-80-225-225-ös telefonszámon.
(Borítókép: Németh Kata / Index)
Egy igaz történet, ami nem hagy nyugodni! Egy apa. Egy titok. Egy világ, ami összedől. A Pelicot-ügy valódi története: bátorság, túlélés és az igazság kimondása
MEGVESZEM

Olvasd tovább itt: index.hu
