„Nem holmi idegenforgalmi látványosság végett nyitottuk egybe ezeket a pincéket – magyarázza Pálmai elvtárs, miközben a Baranya bisztró pincelejáratán át a földdel, betontéglákkal és tartógerendákkal megrakott csillék és bányászlámpák sejtelmes világába érünk.” A részlet a Népszabadság 1968. december 28-án közölt riportjából származik, amiben a szerző arra kereste a választ, hogy hogyan fogják az illetékesek a pécsi belvárosi utcákat, házakat veszélyeztető, akkor még ismeretlen kiterjedésű pincerendszert biztonságossá tenni.
A probléma egyáltalán nem volt újkeletű, a helyi újságok már fél évszázaddal korábban, az 1920-as évek közepén is sokat írtak pincebeszakadásokról, kárelhárítási feladatokról. Azonban az 1960-as évek végére, a megnövekedett belvárosi járműforgalom és a heves esőzések idején a Mecsekről lezúduló víztömegek miatt rendszeresek lettek a katasztrófahelyzetek.
Kisebb incidensek még ma is előfordulhatnak, de a legtöbb problémát átfogó kezeléssel a szakemberek az 1990-es évek közepére szinte teljesen megoldották. A nagyjából 50 km hosszú, 1300 pincéből álló rendszert felmérték, ahol lehetett, ott megerősítették, egyes részeit megszüntették. Több olyan nagyméretű, föld alatti tér is van városban, ami kihasználatlan, míg másoknak teljesen új funkciója lett. Akad olyan is, amelyik most is az eredeti funkcióját tölti be, csak kisebb kapacitással.
Részlet a Népszabadság 1968. december 28-i számából – Fotó: Népszabadság archívum / Arcanum Digitális Tudománytár
„Akkoriban teljesen felmértük a belváros alatt húzódó pincéket. A város erőforrásain a megoldás túlmutatott, a katasztrófahelyzet miatt létrehozott Tárcaközi Koordinációs Bizottság tette lehetővé az átfogó rendezést” – mondta a Telexnek Kaszás Ferenc geotechnikus és geológus, aki szakértőként vett részt a pécsi pincerendszerrel kapcsolatos munkákban. Azóta több írása, tanulmánya is megjelent a témában, előadásokat, vezetéseket tartott a munkálatokról, azok technológiai hátteréről és a pécsi pincerendszer történelmi kontextusáról.
A pécsi földalatti világ kialakulása az őskori bányászattal és római sírkamrákkal indult, a boltozatos pincék a középkortól terjedtek el. A terjeszkedés aranykora a 19. század volt: a homokba vájt vagy fúrt üregek kettős célt szolgáltak, hiszen egyszerre biztosítottak építési homokot a városi házakhoz és ideális, állandó hőmérsékletű tárolóhelyet a bornak. Így gyakran a telekhatárokon is túlnyúló, egymásba fúródó járatok jöttek létre, nem is beszélve az adóelkerülés céljából létrehozott titkos részekről.
Az 50 évvel ezelőtt elkezdett, tervszerű beavatkozással a korábban rendszeresen előforduló beszakadások és károsodások problémáját nagyrészt sikerült megszüntetni, mondta a Telexnek a kilencvenévesen is aktív geotechnikus, Kaszás Ferenc. Ahol a pince felesleges vagy veszélyes volt, ott a megszüntetést választották: a kisebb üregeket pernyebetonnal vagy cementhabarccsal tömedékelték el. Ahol a pince értékes vagy hasznosítható volt, azt megerősítették: betonidomkövekkel falaztak, lőtt betont hordtak fel vashálós erősítéssel. Írásos munkáiban is így osztotta fel a rendszert: megszüntetett, hasznosítható, hasznosított.
A felújítást tervező Dévényi Sándor egyetemi klubnak szánta, ma lézerharcok helyszíne – Fotó: Gűth Ervin / Telex
A megmentett pincék közül az egyik legnagyobb a Rákóczi út és Tímár utca között, lakóházak és irodák alatt található. A Kossuth- és Ybl Miklós-díjas pécsi építész, Dévényi Sándor tervei alapján, az eredeti tervek szerint egyetemi klubot alakítottak volna ki a több mint 1000 négyzetméteres, közel félmillió téglával megerősített labirintusból. Egyetemi klub ugyan nem lett, de Lépcsőház néven 2011-ig szórakozóhelyként üzemelt, az elmúlt években pedig lézerharcolni lehet a terephálókkal, benzineshordókkal, akadályokkal és rejtekekkel zsúfolt pincehelyiségekben.
A Szent István tér fái, óriási szökőkútja és pezsgő közösségi élete alatt a város legnagyobb egybefüggő pincerendszere lapul, amit legalább részben az eredeti rendeltetésének megfelelően használnak. A történelmi Magyarország második pezsgőgyárát Littke Lőrinc hozta létre, az első palackok 1859-ben kerültek piacra. A vállalkozás egyre sikeresebb lett, néhány évtizeddel az indulás után már nemzetközi megmérettetéseken is jól szerepelt a pécsi pezsgő.
A Szent István tér alatt most is pezsgő készül, a kipukkanásveszély miatt egyes a részekben védőszemüveget kell viselni – Fotó: Gűth Ervin / Telex
Mivel a jó pezsgőhöz idő kell a belvárosi pince tárolókapacitása is rohamosan bővült. A termelési csúcsot azonban az államosítás után érte el: az 1960-as, 1970-es években évente 1-2 millió palack készült itt, elsősorban az orosz piacra. A boripari termelés relikviái már csak kulisszák, az új tulaj kizárólag hagyományos pezsgővel foglalkozik az összesen 2,5 kilométer hosszú, változó belmagasságú létesítményben. A turistacsoportok által is látogatható öt szintet nem egymás alatt kell elképzelni, hanem más-más mélységben szertágazó, de egybefüggő rendszerként. Ráadásul a bejutás legpraktikusabb módja egy csomagajánlat, amivel nemcsak a pezsgőpincében, de a legismertebb pécsi világörökségi helyszínen a Cella Septichora Látogatóközpontban is vezetést kapunk.
A mai pécsi belváros területén az ókorban Sopianae állt, de a most föld alatt található régészeti értékek nagy része akkoriban még a felszínen volt. Az egykori város ókeresztény temetője 2000 óta az UNESCO Világörökség része. Olaszországon kívül csak itt található hasonló sűrűségben és épségben ilyen típusú épületegyüttes. A 4. századi nekropolisz legkülönlegesebb építménye a Cella Septichora, egy hétkaréjos alaprajzú templom, ami valójában sose készült el, ezt már a beáramló honfoglalók akadályozták meg. Az egymáshoz közeli sírkamrák, azok falfestményei világszinten is jelentős értéket képviselnek. A helyszíneket néhol a régi pincerendszer felújított maradványai kötik össze, sok lelet éppen ezek kiépítésekor került elő.
Éppen negyed százada lett a világörökség része a város ókeresztény nekropolisza – Fotó: Gűth Ervin / Telex
A Széchenyi tér alatt is egy jól kiépített, egybefüggő pincerendszer van, amit közműalagútként használnak. A központi tér több részéről megközelíthető, rendszeresen vannak itt is vezetések a pécsi múzeumok és a távhőszolgáltató együttműködésének köszönhetően. Azonban csak a fűtési szezonon kívül, márciustól szeptemberig szoktak időpontokat meghirdetni. Általában hatalmas az érdeklődés, résen kell lennie annak, aki be akar jutni.
Az egyik legnagyobb kihasználatlan föld alatti helyszín az egykori terrárium és akvárium a Munkácsy utcában. Ezt a 2010-es évek közepén, a Mecseken található megújult pécsi állatkertbe költözéskor ürítették ki. Egy ideig raktárként is működött, többször liciten próbálta értékesíteni a város a Pécsi Vagyonhasznosítóhoz tartozó 1200 négyzetméteres ingatlant. A legutolsó hírek szerint életveszélyes lett az épület és a Telex megkeresésére most annyit írt az önkormányzati társaság, hogy nem javasolják a bejárást. De ezen kívül is bőven akad a pécsi belvárosban kihasználatlan, például gombatermesztésre vagy vendéglátásra alkalmas pince, olyan is, ami éppen eladó.
A cikk szerzője a Pécsről szóló Mecseki Müzli hírlevél szerkesztője, amire itt lehet feliratkozni.
Olvasd tovább itt: telex.hu
