
Egy kiskunhalasi gyógyfürdőben vesztette életét egy férfi, miután úszás közben lett rosszul – közölte a Halasi Városmenedzser Nonprofit Kft.
Gyógyfürdő medencéjében vesztette életét egy férfi
Fotó: ChiccoDodiFC / Shutterstock
A tragédia szombat reggel, nem sokkal 10 óra után történt a Halastermál Gyógyfürdő termálmedencéjénél.
Gyógyfürdő medencéjében lett rosszul a férfi
Az 57 éves férfi úszás közben lett rosszul, majd víz alá merült. Ekkor az úszómester kimentette, és megkezdte az újraélesztést.
A mentők rövid időn belül kiérkeztek, és folytatták az életmentést, azonban a férfit a helyszínen halottnak nyilvánították.
A fürdőt a tragédia után lezárták, a helyszínelés elvégzéséhez rendőrök és bűnügyi technikusok érkeztek.
A Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányságot a Baon.hu kereste meg: tájékoztatásuk szerint a Kiskunhalasi Rendőrkapitányság közigazgatási hatósági eljárást indított.
A helyszíni vizsgálat, valamint a higiéniai és biztonsági intézkedések elvégzése után a fürdő 15 órakor újra megnyitotta kapuit a vendégek előtt.
A fürdőt üzemeltető önkormányzati cég részvétét fejezte ki az elhunyt férfi hozzátartozóinak, és együttérzéséről biztosította a gyászoló családot.
Olvasd tovább itt: ripost.hu
