A 444.hu újságírója nyerte idén a Transparency-Soma Díjat

A 444.hu újságírója nyerte idén a Transparency-Soma Díjat



Bábel Vilmos nyerte a 2025-ös Transparency-Soma Díjat, amelyet a budapesti Francia Intézetben adtak át hétfő este – közölte a Transparency International Magyarország.

A 444.hu újságírója a Szőlő utcai javítóintézetben történt visszaélések hátterének feltárásával érdemelte ki az elismerést. A Transparency szerint Bábel hatrészes cikksorozata részletekre kiterjedően világított rá arra, hogy Juhász Péter Pál egykori igazgató közel másfél évtizeden át folytathatta káros működését az intézmény élén, visszaélve a ráruházott hatalommal.

„A díjazott újságíró munkája kétséget kizáróan hozzájárult ahhoz, hogy a nyilvánosság korábban nem ismert részleteket tudjon meg az intézményben történtekről, és Juhász Péter Pál ténykedéséről. A cikknek egyértelmű társadalmi hatása is volt: a botrány bekerült a köztudatba, továbbá a letartóztatott Juhász Péter Pál helyére új igazgató került, akit még a tavalyi évben két másik követett” – írták.

Bábel Vilmos korábban munkatársunk volt, 2024-ben alábbi írásával nyerte meg a HVG Juhász Gábor-emlékdíját:

https://hvg.hu/360/20240311_fidesz-kozvelemenykutatas_szinapszis-kft-call-express-amarone-kft

A pályázatok elbírálásának ezúttal is három fő kritériuma volt: az oknyomozó munka mennyisége és minősége, a téma relevanciája, továbbá a közérthetőség. Az egymillió forint díjazású pályázatra idén összesen 33 pályamunka érkezett.  

A zsűri a győztes pályamunkán túl még négy cikket vagy cikksorozatot emelt ki. Bódis András, a Válasz Online újságírója háromrészes cikksorozatban tárta fel Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter üzelmeit, a Direkt36 cikksorozata pedig a hazai egészségügyi rendszer siralmas állapotát mutatja be. Kiemelték Dezső Andrásnak, a Telex.hu újságírójának leleplező munkáját is, amely azt tárta fel, hogy Orbán Áronnak, a miniszterelnök testvérének szerepe lehetett a Magyarországra irányuló illegális migrációban, illetve említésre érdemesnek találták, hogy a Telex újságírói – Bánáti Anna, Brückner Gergely, Madzin Emília és Weiler Vilmos – számos cikkben, több nézőpontból is vizsgálták a jegybanki közpénzek elherdálását és a Matolcsy-klán gazdagodásának történetét.

Idén 25. alkalommal ítélték oda Magyarország legrangosabb oknyomozó újságírói díját, amelyet a fiatalon elhunyt tényfeltáró újságíró, Gőbölyös József (Soma) tiszteletére alapítottak barátai 2001-ben. A díjat – amely ma már a Transparency-Soma nevet viseli –2016-tól a Transparency International Magyarország adja át.

A díj odaítéléséről négyfős zsűri dönt:

Martin József Péter, a Transparency International Magyarország ügyvezető igazgatója;

Mészáros Zsófia, újságíró, szerkesztő, a Pelikán Projekt alapító-tulajdonosa;

Stumpf András, újságíró, a Válaszonline.hu társalapítója

és Urbán Ágnes, a Budapesti Corvinus Egyetem docense, a Mérték Médiaelemző Műhely igazgatója. 

Nyitókép forrása: Transparency International Magyarország / Facebook

Olvasd tovább itt: hvg.hu