az ország egy részén több milliméternyi ónos eső eshet

az ország egy részén több milliméternyi ónos eső eshet



Ónos esőre vonatkozó riasztást adott ki a HungaroMet a szombathelyi, a kőszegi és a soproni járásra – írják honlapjukon. A riasztás a következő néhány órában bekövetkező veszélyes időjárási jelenségekre vonatkozik, azt a HungaroMet bármikor módosíthatja, kiterjesztheti az ország más területeire.

A cég hétfőn este figyelmeztetést is kiadott arra vonatkozóan, hogy hétfőn éjszaka az ország jelentős részén extrém hideg lehet. Tájékoztatásuk szerint éjszaka a Dunától keletre lévő területen várható mínusz 15 fok közelébe, vagy az alá eső hőmérséklet, az éjszaka második felében viszont ennél már kicsit melegebb lesz.

Hétfőn késő este, illetve éjszaka nyugat felől egy összefüggő csapadékzóna érkezik Magyarországra. Ez az éjszaka első óráiban a Dunántúlt érinti majd, de éjszaka közepén Budapest térségét, majd hajnaltól kezdődően az ország keleti felét is eléri majd.

A HungaroMet előrejelzése szerint az ország nyugati részén először havazhat, az éjszaka során azonban a havazás helyét az ónos eső veheti át. A Dunántúl északi részén számottevő esély van nagyobb mennyiségű, akár több milliméternyi ónos esőre is.

Az ország északkeleti és keleti részén inkább havazásra lehet számítani, a tájékoztató szerint kedden estig akár 3-10 centiméter friss hó is leeshet. A közelgő ónos eső miatt péntek délután az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság több gyorsforgalmi útra és autópályára kamionstopot rendelt el.

Partnereinktől

Kövess minket Facebookon is!

További élő árfolyamok!

Olvasd tovább itt: telex.hu