
Mától kezdve bármikor kiírhatja a választás időpontját az államfő, hiszen a választást úgy kell kitűzni, hogy a szavazás napja a kitűzés napját követő hetvenedik és kilencvenedik nap közé essen – hívta fel a figyelmet Deák Dániel. Ez azt jelenti, hogy a legkorábbi lehetséges időpont április 12-e, ez pedig mától számítva 90 nap múlva lesz.
A Fidesz jelöltjei felkészültek már a választásra (Fotó: Miniszterelnöki Kommunikációs Főosztály/ MTI)Közeleg a választás, véghajrában a kormánypártok
A XXI. Század Intézet vezető elemzője felidézte, a 2022-ben a legpontosabbnak számító kutatócég, a Magyar Társadalomkutató friss felmérése szerint a Fidesz 51 százalékon, míg a Tisza 38 százalékon áll, így a kormánypártok magabiztosan vághatnak neki a kampánynak. Deák Dániel egyben megjegyzi, a választáson azonban nem a szimpátia, hanem a leadott szavazat számít, így kiemelt jelentősége van az előttünk álló időszakban a mozgósításnak.
– Ennek megfelelően a patrióta elkezdte a kampányt és a mozgósítást: múlt hétfőn Orbán Viktor nemzetközi sajtótájékoztatót tartott, amelyen részletesen beszélt a következő időszak feladatairól és kihívásairól. Ezt követte a Fidesz szombati kongresszusa, ahol bemutatták a 106 egyéni jelöltet. Február 20-ig pedig a Fidesz–KDNP listáját és listavezetőjét is bemutatják – sorolta az elemző.
Az elkövetkezendő időszakban eseményeiről kifejtette, Orbán Viktor februárban mondja el évértékelő beszédét, ugyancsak február második felében várható, hogy megtartják a kormánypártok kihelyezett frakcióülését. Ezután pedig kezdődik az Országgyűlés tavaszi ülésszaka, ami választások miatt rövid, mindössze néhány ülésnapos lesz.
Ezzel párhuzamosan újra útra indul a miniszterelnök által életre hívott digitális polgári körök (DPK) országjárása is, Lázár János pedig nagy intenzitással folytatja a Lázárinfókat. Szintén kiemelt időpont március 15., amelyre várhatóan nagyszabású rendezvénnyel készül a nemzeti oldal.
Donald Trump Orbán Viktornak küldött levele alapján pedig arra is lehet számítani, hogy az amerikai elnök is Magyarországra érkezik.
Olvasd tovább itt: www.origo.hu
