A Pest Vármegyei Főügyészség minősített szexuális erőszak bűntette miatt emelt vádat azzal a férfival szemben, aki egy kisfiúval erőszakoskodott egy sportpályán – olvasható az ügyészség közleményében. A vádirat szerint a fiatal férfi ismerte 12 éves áldozatát. A kisfiú 2025 márciusában egy Vác melletti település sportpályáján játszott több kisgyerekkel, amikor megjelent a vádlott. A férfi is beállt focizni, és közben a kisfiút egy alkalommal lábon rúgta és egyszer meg is pofozta.
A kisfiú ezután a közeli büféhez ment, ahol zsebpénzéből sültkrumplit vett, majd azt a sportpályához tartozó játszótéren fogyasztotta el. Ide követte őt a vádlott, aki a kisfiút egy faházszerű mászókához hívta. A férfi letolta a nadrágját és arra szólította fel a sértettet, hogy fogja meg nemi szervét, illetve orálisan elégítse ki. A férfi még pénzt is felajánlott a kisfiúnak, ha megteszi, amire kéri. A kisfiú erre nem volt hajlandó, mire a férfi a nemi szervét a gyermek hasához nyomta.
Ide követte áldozatát a férfi.
ügyészség
A vádlott ezt követően a sértettet a játszótéren lévő libikóka-hajóhoz hívta és ott is megpróbálta rávenni a szexuális cselekményre. Mivel a kisfiú ellenállt, a kezét a férfi a nemi szervéhez próbálta húzni, azonban a gyermek ellenállása miatt ez nem sikerült. A férfi a kisfiú nadrágját is megpróbálta lehúzni, majd ennek sikertelensége után a kisfiú nemi szervét ruhán keresztül megfogta. A kisfiú sírni kezdett és segítségért kiabált, mire a vádlott több alkalommal arcon ütötte, majd felszólította, hogy a történtekről senkinek ne beszéljen.
A fiú otthon elmesélte a vele történteket a szüleinek, akik feljelentést tettek a rendőrségen.
A Pest Vármegyei Főügyészség a letartóztatásban lévő férfit minősített szexuális erőszak bűntettével vádolja, vele szemben végrehajtandó szabadságvesztés és közügyektől eltiltás kiszabását, valamint minden olyan foglalkozástól való eltiltását indítványozza, amely során 18 éven aluli személlyel kerülne kapcsolatba. A főügyészség mértékes indítványa – arra az esetre, ha a vádlott a bíróság előkészítő ülésén beismeri a bűncselekmény elkövetését és lemond tárgyaláshoz való jogáról – az, hogy a bíróság 10 év fegyházbüntetésre ítélje és 10 évre tiltsa el a közügyek gyakorlásától.
Olvasd tovább itt: hvg.hu
