Emberrablással kényszerítették hitelfelvételre a győri fiatalt

Emberrablással kényszerítették hitelfelvételre a győri fiatalt



Egy korai reggelen Győrben, a Szent István körúton sétáló baráti társaság mellett megállt egy piros Suzuki, amelyből kiszállva egy fiatalember pár pofon kíséretében az autóba kényszerítette a társaság egyik tagját, mondván: rajta fogják behajtani ismerőse tartozását – vázolja a rendőrség hétfői közleményében még egy tavaly áprilisi bűncselekmény részleteit.

Az autóban az elrabolt férfin és a pofonokat osztó fiatalon kívül még két férfi és egy nő volt, akik aztán arra kényszerítették az elraboltat, hogy a netbankján keresztül indítson 500 ezer forintos hitelfelvételt.

A kocsiba kényszerített fiatal egyik ismerőse, aki végignézte az emberrablást, értesítette a rendőröket, akik még aznap este kiszabadították a férfit. Az öt elkövető közül hármat a nyomozók emberrablás bűntette miatt hallgattak ki.

A negyedik tettes – a bűncselekmény értelmi szerzője – azonban november végéig elkerülte a rendőröket, ötödik társukat pedig végül idén január 9-én tudták elfogni. A 40 éves mosonmagyaróvári férfit őrizetbe vették, és kezdeményezték a letartóztatását.

Nyitókép: police.hu

Olvasd tovább itt: hvg.hu