Hajdú Péter és az elfelejtett ötmilliós Rolex

Hajdú Péter és az elfelejtett ötmilliós Rolex


Fotó: Hajdú Péter Facebook-oldala

„Szegény gazdagok: Hajdú és Bohár propagandista azon keseregnek, hogy nem merik hordani a milliós ruháikat és sokmilliós óráikat… Hajdú konkrétan mutogatja a műsorban az üres csuklóját- csak a műsor elején még elfelejtette levenni a Rolexet:)” – írja Hadházy Ákos, független országgyűlési képviselő a Facebookon.

Hajdú Péter a Frizbi című műsorában ugyanis Bohár Dániellel arról beszélgetett, hogy Budapest mennyire biztonságos város, mire Hajdú viccesen megjegyezte: ez nem Barcelona, hogy lekapják az órád – mutatott is volna az órájára, ami azonban nem volt rajta, mert levette, hiszen „Hadházy úr megírja, hogy óra van rajtam”. Aztán Hajdú hozzátette, hogy a tollra is figyelt és a karkötői pedig a Temu-ról vannak.

Hadházy posztjából kiderül ugyanakkor, hogy a műsor beköszönőjében nem vette le az óráját. Így derült ki, hogy egy több mint ötmilliós Rolex van rajta.

Ezek után különösen ironikus, hogy a műsorban Hajdú Péter arról beszélt, most már az ember félve vesz fel egy márkásabb ruhadarabot, mert az alapján fogják megítélni, hogy „fel mert venni egy Dolce & Gabbana inget”. Döbbenetes, hogy itt tartunk – tette hozzá.

Olvasd tovább itt: hang.hu