„Az a helyzet, hogy Magyar Péter nem ok nélkül szirénázik a Fidesz tegnap debütált új választási szlogenje miatt” – kezdte bejegyzésében Mandula Viktor, melyben kifejtette hogy a pártvezető pontosan tudja, miben „deficites az általa kínált homályos ajánlat”.
Az újságíró szerint el kell ismerni, ha a Fidesz célja az volt, hogy bemutassa a Tisza párttal szembeni kontrasztokat, akkor „kiváló” szlogent találtak: „A biztos választás”. Mandula úgy véli, Magyar Péter tudja, hogy az ő „ajánlata a pontosan kiszámíthatóságban, a következetességben, és a hitelességben” deficites.
Adott egy ember, aki pitiáner haszonlesőként, jól fizető kamupozíciókban végigszörfözte a NER elmúlt 15 évét, videók tucatjai vannak róla, hogy Diákhitel-vezetőként ugyanazon a monoton robothangon dicséri az egekbe a kormány intézkedéseit, mint amivel most azt magyarázza, hogy a Fidesz az elmúlt 15 évben tönkretette az országot. (Ő ezalatt hólyagosra tapsolta a tenyerét Orbán Viktor rendezvényein és részegen táncikálva ünnepelte a Fidesz győzelmeit)
– fogalmazott.
Mandula Viktor szerint a Tisza gyakorlatban nem párt, hanem „egy huszonpár tagú részvénytársaság”, amely „minden fontos bel- és világpolitikai kérdésben sunyít, megúszásra játszik, és amelynek alelnöke arról magyaráz, hogy azért nem mondják el a programjukat a választások előtt, mert akkor megbuknának”. Kijelentette, hogy a párt inkább egy „szélhámos piramisjáték”, a politikusnak nevezett „influenszerei” pedig „a piramisjáték beszervező ügynökei”.
Ehhez képest a Fidesz valóban maga a kiszámíthatóság, amely egy világpolitikailag igencsak terhelt korszakban legalább leteszi az asztalra, hogy a fő kérdésekben mi az ajánlata. (Amit persze lehet elvi alapon opponálni, de ezt legfeljebb kisebb pártok teszik meg.)
– magyarázza Mandula.
Bejegyzésében megjegyzi, miszerint politológiai közhely, hogy a választásokat középről kell megnyerni, „az MDF szlogenje az 1990-ben megnyert választások előtt ez volt: »Nyugodt erő, biztos kéz«”.
„Ha a Fidesz a hátralévő három hónapban megmarad az országot a külső veszélyektől védelmező, bár maga felé hajló kezű, de valamit mindenkinek cseppentő joviális apuka szerepében, míg Magyar beszorul a mostani forrófejű, bosszúvágyó, csélcsap szélkakas pozícióba, akkor a választások estéjén nem szívesen lennék a Tisza-elnök közvetlen munkatársainak helyében” – zárta gondolatait Mandula Viktor.
Olvasd tovább itt: index.hu
