Puzsér Róbert publicista közösségi oldalán egy videóban hívta meg beszélgetésre Orbán Viktor miniszterelnököt a Szélsőközép YouTube csatornára. A kísérőszöveg szerint „az országgyűlési választás előtti időszakban különös jelentősége van annak, hogy a magyar állampolgárok a legfontosabb kérdéseikre ne marketingműhelyek kampányüzenetein és médiafelületek szalagcímein keresztül, hanem közvetlenül, érdemi diskurzus nyomán kapjanak választ”.
A nyilvános párbeszéd a polgári demokrácia egyik legfőbb pillére, a vitakultúra a felelősségvállalás és az elszámoltathatóság alapja, különösen, ha egy ország jövője a tét
– fogalmazott Puzsér.
A feltétel kipipálva
Bár Orbán Viktor másfél évtizede nem vállal beszélgetést olyan orgánumokon, amelyek esetleg kényelmetlenebb kérdéseket tehetnének fel neki, Puzsér mégis talált egy kiskaput, miként invitálhatná meg a kormányfőt egy beszélgetésre. Orbán ugyanis úgy fogalmazott több alkalommal, hogy olyan orgánumba nem megy el, amely külföldről van finanszírozva, amúgy pedig hajlandó mindenkivel beszélgetni.
Jelzem, hogy a Szélsőközép produkció semmilyen külföldi forrásból nem részesül. A működésünket biztosító bevételek egésze Magyarországról, magyar állampolgároktól származik. Beszéljünk hát!
– mondta a publicista. Így tehát a csatorna maximálisan megfelel Orbán Viktor egyetlen feltételének. Puzsér arra kérte Orbán Viktort, hogy nevezze meg a neki megfelelő időpontot, amikor tudnak beszélgetni Magyarország jelen helyzetéről és jövőbeli kilátásairól.
Orbán Viktor egyelőre nem reagált, bár reggel már posztolt, de ott egyelőre még a szombati kongresszus van a középpontban az új szlogennel, amit a Tisza Párt már megtrollkodott.
(Borítókép: Puzsér Róbert 2024. június 14-én. Fotó: Tövissi Bence / Index)
Puzsér Róbert és barátai szellemes, indulatos, mégis mély és kíméletlen beszélgetései a sorozatok világáról.
MEGVESZEM

Olvasd tovább itt: index.hu
