
Lényegében nem mozdultak meg a karácsonyi szünetben pártpreferenciák, ezzel pedig állandósulni látszik a kormánypárt előnye – adta hírül az Origonak eljuttatott elemzésében a Nézőpont Intézet. Közleményükben emlékeztettek, a Fidesz a tisztújító kongresszusán a nyugodt erő képét igyekezett hangsúlyozni, a „világrendetlenség” korában a biztos választás üzenete érthető ellenpont.
A Nézőpont Intézet felmérése szerint tovább nőtt a Fidesz előnye (Forrás: Nézőpont Intézet)
Mint írták, a kormány- és vezetőképesség, a tapasztalat, valamint a nemzetközi kapcsolatrendszer jelentősége a következő hónapokban felértékelődhet. A kormánypárt támogatottságát azonban a jóléti intézkedések is erősítik, melyek csökkentik a kormánykritikus szavazók protestpotenciálját.
Ezzel szemben a TISZA Párt a karácsonyi szünetben sem talált magára tematikusan
– emelték ki.
Állandósult Fidesz tábora, három százalékon a DK
A közleményben felidézték, a tiszás képviselőjelöltek nyilatkozatstopja után minden erejét a „szőlőutcázásra” fordította, de az láthatóan nem volt képes növelni táborát. A kormány rendpárti válasza és a politikusi érintett hiánya sem kedvezett a Tisza Párt politikai haszonszerzési kísérletének. Nem tett jót a párt kampányának Bajnai Gordon bejelentkezése sem. A volt miniszterelnök ma is sok szálon kötődik az ellenzékhez, népszerűsége azonban nagyon alacsony. Csupán a választók 13 százaléka szimpatizál vele, 56 százalékuk azonban nem (11 százalék nem is ismeri).
A Tisza Párt kampányának nem tett jót Bajnai Gordon bejelentkezése (Forrás: Nézőpont Intézet)
Ezek alapján érthető, hogy a pártverseny állása lényegében nem változott, a Fidesz előnye állandósult a karácsonyi szünet alatt
– emelte ki a Nézőpont, felidézve, december közepi felmérésükben a legvalószínűbb listás eredmény a Fidesz esetében 46 százalék volt, ez januárra 47 százalékra emelkedett. Ehhez hasonlóan hibahatáron belüli az elmozdulás a Tisza Párt esetében is, 39 százalékról 40 százalékra változott a támogatottsága.
Legfrissebb elemzésük szerint egy „most vasárnapi” választáson a Mi Hazánk Mozgalom is bejutna a parlamentbe, legvalószínűbb listás eredménye 6 százalék lenne, a Demokratikus Koalíció azonban változatlanul 3 százalékon áll, a Kétfarkú Kutya Párt pedig 4 százalékos legvalószínűbb eredményével januárra a küszöb alá csökkent.
Milyen módszertant használt a Nézőpont Intézet?
A kutatás 2026. január 5. és 7. között, 1000 fő telefonos megkérdezésével készült. A minta reprezentatív a 18 évesnél idősebb lakosságra nem, kor, régió, településtípus és iskolai végzettség szerint. 1000 fős mintanagyság és 95 százalékos megbízhatósági szint esetén a mintavételi hiba ± 3,16 százalék. A teljes népességben a magyar választók 40 százaléka szimpatizál a Fidesszel, 35 százaléka a TISZA Párttal, 6 százaléka a Mi Hazánkkal, 2 százaléka a Demokratikus Koalícióval és 3 százalék a Kétfarkú Kutya Párttal.
Olvasd tovább itt: www.origo.hu
