
Cikkünk frissül.
A Lázárinfók szabályai szerint tartott fórumot Lázár János építési és közlekedési miniszter a minisztérium épületében.
Összegzésében Lázár 2022 és 2026 között a legfőbb közlekedést érintő változásnak azt nevezte, hogy „az utasok kevesebbet fizetnek, a MÁV alkalmazottai többet keresnek.” 3000 közúti és 12 ezer vasúti dolgozó teljesített többletmunkát az elmúlt napok extrém időjárási körülményei miatt. A miniszter elmondta: csütörtökig, péntekig tart ki ez az extrém helyzet, amire felkészültek.
A menetidő tartása az ünnepek alatt 87 százalékos volt, a januári hideg bekövetkezése nyomán viszont már kevesebb, mint 70 százalék alá esett a MÁV járatain
– mondta Lázár, aki a választópolgárok türelmét kérte a helyzetre való tekintettel.
Az elmúlt három évet összegezve elmondta: 2025-ben a MÁV és a Volán járatain több, mint 1,1 milliárd utazást bonyolítottak le a magyarok, ami rekordnak számít az elmúlt évtizedben. Szerinte ennek legfőbb oka, hogy Európa harmadik legolcsóbb tömegközlekedése a magyar.
Január 20-án olvasható lesz az új KRESZ, amihez bárki hozzászólhat. Egyszerűbb, áttekinthetőbb és nyelvileg közérthetőbb lesz. Legkésőbb szeptemberben szeretnék bevezetni.
Megpróbálják a hazai lakóövezeteket kamionmentessé tenni, mert szerinte a legutóbbi infrastruktúra fejlesztések miatt ez már nem okozna problémákat.
Olvasd tovább itt: 24.hu
