Megismételt első fokon nyertek Magyar Péterék, az Indexnek helyreigazítást kell közölnie

Megismételt első fokon nyertek Magyar Péterék, az Indexnek helyreigazítást kell közölnie



Orbán Viktor propagandalapja, az Index már nyáron brutális adóemelésekről hazudozott egy hamisított dokumentumra hivatkozva. Azóta a teljes Fidesz ezt a hazugságot tolja. Most már bírósági papírjuk is van róla, hogy ez is csak egy ócska hazugság volt. Mint minden szavuk

– írta Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke a Facebookon hétfőn.

Magyar Péterék tavaly szeptemberben indítottak pert az Index ellen, akkor a lap első fokon nyert – ekkor érveltek azzal, hogy csak véleményt közöltek a Tisza Párt állítólagos adóemelési terveiről. Ezt az ítéletet másodfokon megsemmisítették decemberben, ezért kellett megismételni az elsőfokú eljárást, ebben nyert most a Tisza. Az ítéletet szóban hirdette ki a bíró, az indoklást és a határozatot még nem kapták kézhez – tájékoztatta lapunkat Tárkányi Zsolt, a párt sajtókapcsolati vezetője. Az ítélet következményeként az Indexnek helyreigazítást kell majd közölnie, aminek szövege a következő:

Az Index.hu a 2025. augusztus 26-i cikkében valótlanul állította, hogy a cikk mellékletében szereplő feljegyzést a Tisza Párt gazdasági kabinetje a Tisza Párt vezetői részére készítette, és ezzel azt a hamis látszatot keltette, hogy a TISZA Párt brutális SZJA emelésre készül.

A Tisza Párt közleménye alapján a bíróság az Indexet a valóság közlésére is kötelezte, amely szerint a nem a Tisza Párt vezetői részére készült feljegyzésből nem lehet következtetéseket levonni a párt szja-terveire, és a Tisza Párt hivatalos szja-tervei a magyartisza.hu oldalon érhetők el. Hozzátették, az ítélet nem jogerős.

Az Index az ítéletre reagálva szolgálati közleményt publikált, szerintük az ismételt elsőfokú eljárással a bíróság érthetetlen módon változtatta meg a helyreigazítási per eredményét.

https://hvg.hu/360/20250902_tisza-part-ado-terv-adozas-szja-vagyonado-magyar-peter

Nyitókép: Fazekas István

Olvasd tovább itt: hvg.hu