Szexre akart rávenni egy férfi egy 12 éves gyereket

Szexre akart rávenni egy férfi egy 12 éves gyereket


(Fotó: Gerd Altmann/Pixabay)

A Pest megyei főügyészség minősített szexuális erőszak bűntette miatt emelt vádat azzal a férfival szemben, aki egy kisfiúval erőszakoskodott egy sportpályán – áll az ügyészség közleményében. A vádirat szerint a fiatal férfi ismerte 12 éves áldozatát. A kisfiú 2025 márciusában egy Vác melletti település sportpályáján játszott több kisgyerekkel, amikor megjelent a vádlott. A férfi is beállt focizni, és közben a kisfiút lábon rúgta, majd meg is pofozta.

A kisfiú ezután a közeli büféhez ment, ahol a zsebpénzéből sültkrumplit vett, majd azt a sportpályához tartozó játszótéren fogyasztotta el. Ide követte őt a vádlott, aki a kisfiút egy faházszerű mászókához hívta. A férfi letolta a nadrágját és arra szólította fel a sértettet, hogy fogja meg nemi szervét, majd orálisan elégítse ki. A férfi még pénzt is felajánlott a kisfiúnak, ha megteszi, amire kéri. A kisfiú erre nem volt hajlandó, mire a férfi a nemi szervét a gyermek hasához nyomta.

A vádlott ezt követően a sértettet a játszótéren lévő libikóka-hajóhoz hívta és ott is megpróbálta rávenni a szexuális cselekményre. Mivel a kisfiú ellenállt, a kezét a férfi a nemi szervéhez próbálta húzni, azonban a gyermek ellenállása miatt ez nem sikerült. A férfi a kisfiú nadrágját is megpróbálta lehúzni, majd ennek sikertelensége után a kisfiú nemi szervét ruhán keresztül megfogta. A kisfiú sírni kezdett és segítségért kiabált, mire a vádlott több alkalommal arcon ütötte, majd felszólította, hogy a történtekről senkinek ne beszéljen. A fiú otthon elmesélte a vele történteket a szüleinek, akik feljelentést tettek a rendőrségen.

A Pest megyei főügyészség a letartóztatásban lévő férfit minősített szexuális erőszak bűntettével vádolja, vele szemben végrehajtandó szabadságvesztés és közügyektől eltiltás kiszabását, valamint minden olyan foglalkozástól való eltiltását indítványozza, amely során 18 éven aluli személlyel kerülne kapcsolatba.

Olvasd tovább itt: hang.hu