Veszprémben egyre kevésbé bízik a helyi jelöltekben a Fidesz

Veszprémben egyre kevésbé bízik a helyi jelöltekben a Fidesz


Hegedűs Barbara és Orbán Viktor (Fotó: Facebook/Dr. Hegedűs Barbara)

Veszprém megyében a Navracsics Tibor esetében már kipróbált receptet alkalmazza a Fidesz: szinte mindegyik választókerületben máshonnan érkező politikusok indulnak. Navracsics miniszter fellegvára korábban a megyeszékhely volt, ott is nőtt fel, politikusként ott aratta sikereit. Ehhez képest meglepőnek számított, amikor a tapolcai központú választókerületbe helyezték át, hogy azt visszahozza a kormánypártnak. Emlékezetes bukás volt ugyanis, amikor 2015-ben több időközit is elvesztett a megyében a Fidesz: Kész Zoltán győzelmével egyenesen a kétharmadot bukták el, aztán erre rátett egy lapáttal Tapolcán Rig Lajos győzelme. Az országgyűlési választásokon ugyan sikerült aztán szépíteni, de Tapolca várost azóta is tartja az ellenzék, jelenleg is Dobó Zoltán a polgármester. (Igaz, azóta a Jobbik országosan eltűnt, a helyi vezetés sem a párthoz kötődik már.)

Navracsics viszont nem vette félvállról a dolgot, évek óta folyamatosan járja új választókerületét, annak kis falvait is, 2021 októberében pedig Rigácson vásárolt is egy építési telket.

Azt, hogy a jelölttársai is belefektetnek-e majd hasonló munkát, egyelőre nem tudjuk, mindenesetre a megyeszékhelyen élő Ovádi Péteren túl mindkét másik jelölt „odaejtőernyőztetett” politikus.

A balatonfüredi központú körzetben induló Hegedűs Barbara, az említett Ovádihoz hasonlóan, Veszprém megyeszékhelyen futotta be politikai karrierjét, ott járta végig a szamárlétrát egészen addig, hogy 2024-ben országgyűlési képviselőséget szerezzen. Előzőleg öt éven át volt a megyeszékhely alpolgármestere. A balatonfüredi tiszás Forsthoffer Ágnes kormánypárti kihívója tavaly januári vagyonnyilatkozata szerint Veszprém településen tulajdonol két ingatlant. Balatonfüredi helyi csoportban már fel is merült hozzászólások között a kérdés: miért nem helyi jelöltet indít a Fidesz?

Az egészségügyi államtitkárként megismert Takács Péter eközben a pápai központú választókerületben lesz a Fidesz jelöltje. Takács valóban itt született, a Pápa melletti Vaszaron nőtt fel, járt iskolába, hogy aztán elkerüljön a fővárosba. Takácsot december 1-jével nevezték ki a választókerület fideszes elnökévé, ő pedig el is kezdett kampányolni. November végén például felkereste a vaszari Ihász Gábor Általános Iskolát, Facebook-bejegyzésében pedig azt írta: „Pápa mellett, egy kis faluban, Vaszaron nőttem fel. A családunk azóta is ezer szállal kötődik a Bakonyaljához, feleségem nagyszülei ugyanis Bakonybélben éltek. Visszatértem a régi iskolámba, ami 120 éves fennállását ünnepelte.”

Takács ugyanakkor, az említett nagyszülőkkel szemben, nem Bakonybélben él, a tavaly januári vagyonnyilatkozata szerint a budapesti XI. és XII. kerületben tulajdonosa egy-egy ingatlannak, továbbá rendelkezik egy budakeszi és egy csopaki lakóházzal is. Utóbbi kétségkívül szintén Veszprém megyéhez, viszont annak másik körzetéhez, a balatonfüredi központúhoz köti.

Olvasd tovább itt: hang.hu