Index – Belföld – HVG: Minisztériumi vezetők is tudtak Juhász Péter Pál kiskorúakhoz fűződő gyanús k…

Index – Belföld – HVG: Minisztériumi vezetők is tudtak Juhász Péter Pál kiskorúakhoz fűződő gyanús k…


Már Juhász Péter Pál tavalyi letartóztatása előtt 12 évvel minisztériumi szinten tisztában voltak azzal, hogy a Szőlő utcai igazgató több kiskorú lánnyal is aggályos kapcsolatot tart fenn – írta a HVG egy, az ügyészséghez közeli forrásból a lap birtokába került iratra hivatkozva.

Ráadásul a dokumentum azt bizonyítja, hogy kifejezetten a Balog Zoltán által vezetett Emberi Erőforrások Minisztériuma kért információkat Juhászról, amire meg is kapták a részletes tájékoztatást. Kérdés, hogy a szaktárca utána miért hagyta még 12 éven át, hogy Juhász irányítsa a Szőlő utcai javítóintézet

– állítja a HVG.

A beszámoló szerint már a büntetőeljárás korábbi szakaszában minden Juhász Péter Pállal kapcsolatos dokumentumot bekértek a fővárosi Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálattól (TEGYESZ) a nyomozó hatóságok. „Ügyészséghez közeli forrásunk szerint ezekben az átadott aktákban megtalálható egy olyan irat, amit 2013. január 16-án írt – az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) megkeresésére válaszként – az akkori legfőbb illetékes gyermekvédelmi szerv” – olvasható a cikkben.

„Gondoskodást meghaladó jelenlét”

A 13 évvel ezelőtti „tájékoztatás” tárgyú dokumentumban a lap beszámolója szerint a gyerekvédelmi szerv három legmagasabb beosztású vezetője név szerint megjelölt három olyan kiskorú lányt, „akikkel kapcsolatban Juhász gyanúsan járt el. Mint írták, mindhárom »gondozottnál« felmerült Juhász Péter Pál »gondoskodást meghaladó jelenléte az életükben«. Utalva arra, hogy »intézményük nem lévén nyomozó hatóság«, a következőket hozzák a minisztérium tudomására” – írta a HVG.

Juhász a »szociális munka etikai normáival összeegyeztethetetlen« módon viselkedett, a megnevezett kiskorúak »életében, ügyükben a kompetens törvényes képviselők, gondozók, intézmények megkeresése nélkül volt jelen, járt el«

– idézte a dokumentumot a lap, amelyben azt írták: „a kolléga a gyermekvédelmi törvényben – még a magánszemélyek számára is előírt – együttműködési kötelezettséget semmibe véve, a gyerekekért felelős személyek megkeresése, értesítése nélkül avatkozott be a családjukból kiemelt gyermekek életébe”.

Az irat szerint Juhász Péter Pál szembefordította a gyerekeket „az értük felelősökkel”, a gondozott lányok gyámjával és a gyermekotthonok dolgozóival. Több, név szerint megemlített dolgozó is jelezte, hogy készek további tájékoztatást adni. A levélhez a fővárosi gyermekvédelmi szakszolgálat csatolta a három családjából kiemelt gyerek „iratanyagát” is a minisztériumnak. A tájékoztatás egyik aláírója, a szakszolgálat akkori igazgatója, Molnár László meg is erősítette az irat hitelességét.

A HVG információi szerint az iratban szereplő gondozottak egyike megegyezik Juhász Péter későbbi élettársával, akit ő nevezhetett el Aisah Tiara Zamirának. Őt 2025 májusában tartóztatták le emberkereskedelem, kényszermunka, valamint közfeladati helyzettel visszaélés miatt.

Kormánytagok nevei vetődtek fel

A lap ügyészséghez közeli forrása szerint a minisztériumnak küldött tájékoztatás mindegyik megnevezett kiskorú gyerekvédelmi aktájában megtalálható volt, ennek alapján állítják: „ettől kezdve nem lehet kérdés, hogy a Szőlő utcai javítóintézet igazgatójának gyerekekkel kapcsolatos kétes ügyeiről a felettes szervnek tudomása volt”. Megjegyzik: az Emmi Szociális és Családügyért Felelős Államtitkársága Juhász Péter Pállal kapcsolatban a fővárosi gyermekvédelmi szervhez fordult.

A válaszlevél keletkezésének idején, 2013 januárjában az Orbán-kormány tárcavezetője – a később kegyelmi botrányba is belekeveredett – Balog Zoltán volt, a levélváltás pedig a szociális és családügyi államtitkárságon zajlott, amelyet Soltész Miklós vezetett

– hívta fel a figyelmet a HVG, jelezve: Soltész Miklós jelenleg a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára, míg Fülöp Attila – aki a levélváltás idején „a Balog-minisztérium család- és esélyteremtési politikáért felelős helyettes államtitkára volt” – a Belügyminisztérium gondoskodáspolitikáért felelős államtitkára. „Fülöp egyben fideszes országgyűlési képviselő, a 2026-os választáson is ő lesz a kormánypárt jelöltje a 4. sz. választókerületben” – tették hozzá.

A lap megkereste a Miniszterelnökséget és a Belügyminisztériumot is, a belügyi tárca azt válaszolta, hogy „a folyamatban lévő büntetőügyre vonatkozóan a Központi Nyomozó Főügyészség adhat információt”.