
„Megtiszteltetés abban a sorban lenni, ahol előttem Václav Havel, Richard Gere és Tőkés László is ott volt” – írta Karácsony Gergely főpolgármester abban a posztban, amelyben köszönetet mond a 2026-os Geuzenpenning holland emberi jogi díj elnyeréséért. A Geuzenpenning Alapítvány honlapján azt írja, a főpolgármester a demokratikus értékek, a szólásszabadság és az egyenlő jogok melletti következetes kiállásával érdemelte ki a díjat az egyre inkább autoriter magyar politikai környezetben.
Az elismerést Karácsony Gergely részben a budapesti büszkeség menete, azaz a 2025-ös Budapest Pride miatt kapta, ezért szerinte indokolt lenne több száz ezer díjat szétosztani minden résztvevőnek. „Hogy lehet több százezer felé osztani egy rangos díjat? Valószínűleg sehogy, pedig ez lenne indokolt a Geuzenpenning holland emberi jogi díjjal, amit idén nekem ítéltek” – írta Karácsony.
„Jár ez a díj mindazoknak, akik akkor sem tűrték, és azóta sem tűrik, hogy boldogulni, élni, szeretni akaró embereket egyszerűen eláruljon a saját hazájuk. Budapest mindig akkor volt a legerősebb, amikor bátran ragaszkodott a szabadságához” – fogalmazott a főpolgármester, és a budapestiek mellett a nemzetközi közösség szolidaritását is megköszönte.
A Geuzenpenning-díjat 1987 óta minden évben olyan szervezetek vagy emberek kapják, akik a demokráciáért vagy az elnyomás ellen folytatott küzdelemben fontos eredményeket értek el.
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!
További élő árfolyamok!
Olvasd tovább itt: telex.hu
