A minőségi újságírás nincs ingyen, ezért építjük 2019 óta a digitális előfizetői közösségünket. Ugyanakkor hiszünk abban, hogy vannak olyan fontos témák, amelyeknek minél több emberhez el kell jutniuk. Cikkünket ezért mindenkinek hozzáférhetővé tesszük, de ha teheti, fizessen elő a hvg360-ra, hogy a jövőben is tudjunk fontos írásokat mindenkivel megosztani.
Juhász Péter Pál országos botrányt gerjesztő ügyében kezdettől fogva az egyik legfőbb kérdés az, hogy ki, mikor és mit tudott pontosan a Szőlő utcai javítóintézet igazgatójának aggályos ügyeiről, ami alapján korábban felléphettek volna vele szemben a hatóságok. Hiszen évtizedeken át keringtek róla több mint furcsa információk, mégis a legkülönfélébb posztokat töltötte be a gyermekvédelemben.
Úgy tudjuk, hogy már a büntetőeljárás korábbi szakaszában minden Juhász Péter Pállal kapcsolatos dokumentumot bekértek a fővárosi Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálattól (TEGYESZ) a nyomozó hatóságok. Ügyészséghez közeli forrásunk szerint ezekben az átadott aktákban megtalálható egy olyan irat, amit 2013. január 16-án írt – az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) megkeresésére válaszként – az akkori legfőbb illetékes gyermekvédelmi szerv (teljes nevén a Főváros Önkormányzatának Módszertani Gyermekvédelmi Szakszolgálata).
Nyomozni nem tudnak, de…
Ebben a szinte napra pontosan 13 évvel ezelőtti „tájékoztatás” tárgyú dokumentumban a gyerekvédelmi szerv három legmagasabb beosztású vezetője név szerint megjelölt három olyan kiskorú lányt, akikkel kapcsolatban Juhász gyanúsan járt el. Mint írták, mindhárom „gondozottnál” felmerült Juhász Péter Pál „gondoskodást meghaladó jelenléte az életükben”. Utalva arra, hogy „intézményük nem lévén nyomozó hatóság”, a következőket hozzák a minisztérium tudomására:
Juhász a „szociális munka etikai normáival összeegyeztethetetlen” módon viselkedett, a megnevezett kiskorúak „életében, ügyükben a kompetens törvényes képviselők, gondozók, intézmények megkeresése nélkül volt jelen, járt el”.
„A kolléga a gyermekvédelmi törvényben – még a magánszemélyek számára is előírt – együttműködési kötelezettséget semmibe véve, a gyerekekért felelős személyek megkeresése, értesítése nélkül avatkozott be a családjukból kiemelt gyermekek életébe” – írták.
Sőt eközben „gyakran szembefordítva őket az értük felelősökkel”, ami jelen esetben csakis a gondozott lányok gyámját, illetve az illetékes gyermekotthonok nevelőit, otthonvezetőit jelenthette. Közülük két otthonban dolgozó munkatársat konkrétan meg is neveznek azzal, hogy ők tudnak további tájékoztatást adni. Ahogy írták az egyik nevelőről, a legtöbb információval ő rendelkezik egy adott lány és Juhász ügyében, és „megkeresés esetén” vállalja, hogy tájékoztatja az Emmi-t. Ebből úgy tűnik, komolyan vették, hogy a tárca valóban informálódni akar.
Az érintett gyerekek teljes anyagát ismerte a minisztérium
Az egyoldalas levél mellé ráadásul a fővárosi gyermekvédelmi szakszolgálat megküldte mindhárom családjából kiemelt gyerek „iratanyagát” is a minisztériumnak, hogy ezekből még részletesebben tájékozódhassanak Juhászról.
A minisztériumnak küldött tájékoztatás egyik aláírója, a szakszolgálat akkori igazgatója, Molnár László kérdésünkre megerősítette az irat hitelességét.
Molnár László, a TEGYESZ volt igazgatója, a dokumentum egyik aláírója
Youtube / ATV
Rajta kívül az igazgatóhelyettes és egy másik vezető beosztású kolléga is aláírta a dokumentumot, amely egy másik, névtelenséget kérő forrásunk szerint nem a szokványos ügymenet. „Nem sok levél van, amit a három legmagasabb beosztású vezető együtt írt alá, egyértelmű, hogy ezzel is nyomatékot akartak neki adni” – jegyezte meg az akkori ügymenetet ismerő kolléga.
Fontos momentum az is, hogy a levél írói Juhász Péter Pál korábbi felettesei, közvetlen munkatársai, akik éveken át követték pályafutását. Noha a levél 2013-as, az abban említett esetek korábban történtek, hiszen ekkor már két éve a Szőlő utcai javítóintézet vezetője volt a ma letartóztatásban lévő férfi.
Ráadásul az ügyészséghez közeli forrásunk szerint ez a minisztériumnak küldött tájékoztatás mindegyik megnevezett kiskorú gyerekvédelmi aktájában megtalálható volt. „Össze kellett, hogy álljon a kép Juhásszal kapcsolatban” – fogalmazott. Szerinte ettől kezdve nem lehet kérdés, hogy a Szőlő utcai javítóintézet igazgatójának gyerekekkel kapcsolatos kétes ügyeiről a felettes szervnek tudomása volt.
https://hvg.hu/itthon/20251223_Szolo-utca-interju-gyerekek-fenyites
Az Emmi kért információkat: mi lett nekik gyanús?
A birtokunkban lévő iratból nemcsak az világos, hogy a Juhász ügyeit ismerő gyermekvédelmi vezetők megtették a (figyelmeztető) jelzést vele kapcsolatban: a dokumentum elején – a hivatalos válaszokban szokásos módon – visszautalnak a minisztérium „….. számú megkeresésére”. Vagyis eredetileg az Emmi, azon belül is a Szociális és Családügyért Felelős Államtitkárság fordult információért a fővárosi gyermekvédelmi szervhez valamilyen Juhásszal kapcsolatos ügyben.
A válaszlevél keletkezésének idején, 2013 januárjában az Orbán-kormány tárcavezetője – a később kegyelmi botrányba is belekeveredett – Balog Zoltán volt, a levélváltás pedig a szociális és családügyi államtitkárságon zajlott, amelyet Soltész Miklós vezetett.
Soltész jelenleg a Gulyás Gergely által vezetett Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára, így ma is a kormányzat tagja. Róla már tavaly ősszel megírtuk belső forrásaink alapján, hogy Juhász kinevezése előtt személyesen ment el az Emmi alá tartozó javítóintézetbe bejelenteni, hogy „a korábbi igazgató alatti világnak vége, mostantól minden másként lesz”.
Soltész Miklós
MTI / Kocsis Zoltán
Az irat fejléce alapján a szociálpolitikáért felelős helyettes államtitkárság kért tájékoztatást a gyerekvédelmi szervtől. Az akkori helyettes államtitkárt sikerült elérnünk, de nem kívánt nyilatkozni. Annyit közölt, hogy „kikerült a politika világából”, annak „nem is kíván része lenni”. Hozzátette, hogy helyettes államtitkárként neki nem is volt politikai funkciója úgy, mint Soltész Miklósnak, illetve Fülöp Attilának, ezért javasolta, hogy forduljunk hozzájuk.
Két emmis vezető máig kormánytag
Fülöp Attila volt ugyanis a levélváltás idején a Balog-minisztérium család- és esélyteremtési politikáért felelős helyettes államtitkára, jelenleg pedig a Belügyminisztérium gondoskodáspolitikáért felelős államtitkára. Fülöp egyben fideszes országgyűlési képviselő, a 2026-os választáson is ő lesz a kormánypárt jelöltje a 4. sz. választókerületben.
A Miniszterelnökséget és a Belügyminisztériumot is megkerestük kérdéseinkkel az irattal kapcsolatban, egyebek mellett arra is rákérdeztünk, hogy a gyerekvédelmi szerv tájékoztatását milyen intézkedés, vizsgálat követte.
Egyedül a Belügyminisztérium válaszolt egyetlen mondattal, aminek semmi köze nem volt a 2013-as minisztériumi dokumentumhoz. Annyit írtak, hogy „a folyamatban lévő büntetőügyre vonatkozóan a Központi Nyomozó Főügyészség adhat információt”.
Kikértük az Emmi megkeresését
Az Emmi tájékoztatást kérő iratából pontosan kiderülhetne, a minisztérium mégis milyen indokból és információk végett kereste meg Juhász korábbi munkahelyét. Ezért mindkét előbbi tárcától cikkünk megjelenésével egy időben kikértük az iktatószám alapján a teljes levelezést.
Az iratban szereplő gondozottak egyike információink szerint megegyezik Juhász Péter későbbi élettársával, akit állítólag ő maga nevezett el Aisah Tiara Zamirának. Itt írtunk arról, hogy a Szőlő utcai javítóintézetben dolgozó forrásaink szerint a fiatal lány szinte a kezdetektől bejárt az igazgatóhoz mint a „lieblingje”. Később Juhász rendészeti helyettesként alkalmazta is az intézményben, az egyik ott dolgozót pedig még arra is megkérte, hogy tanítsa angolra a pártfogoltját.
Rendőrök a javítóintézetnél
Cabrera Martin
Aisah-t Juhásszal együtt tartóztatták le 2025 májusában emberkereskedelem, kényszermunka, valamint közfeladati helyzettel visszaélés miatt. Vagyis az egykor – gyerekvédelmi szakemberek szerint – pártfogásába vett lány felnőve már az igazgató társa volt abban, hogy újabb rászoruló, „hányatott sorsú lányokat” vegyenek pártfogásukba. A nyomozók szerint őket futtatták már nagykorúként prostituáltként. Aisah több korábbi ismerőse is beszélt névtelenséget kérve arról, hogy a fiatal, szép ruhákban járó, vonzó lány egykori gondozottként nagy hatással volt a nehéz körülmények közül érkező, gyermekotthonokban élő tizenévesekre. Állítólag utólag is bejárt ugyanis olyan otthonokba, ahol korábban maga is élt.
A páros jelentős vagyont halmozott fel, autókat és ingatlanokat, ezek egy része Aisah nevén volt, Juhászt később hűtlen kezeléssel, hamis magánokirat felhasználásával is meggyanúsították. Később szexuális visszaélésekkel is kapcsolatban hozták. Lapunk hozta nyilvánosságra azoknak a javítóintézeti tanúknak a vallomását, akik állítják, Juhász megerőszakolta és bántalmazta őket.
A Szőlő utcai botránynak már kilenc gyanúsítottja van, közülük hatan vannak letartóztatásban, a többiek bűnügyi felügyelet alatt állnak – összegyűjtve itt olvashatja a HVG összes cikkét a témában.
https://hvg.hu/360/20251203_Uj-tanuk-szolo-utca-tizeneves-fiuk-igazgato-exc
Nyitókép: Juhász Péter Pál letartóztatása. Fotó: Nemzeti Nyomozó Iroda
Olvasd tovább itt: hvg.hu
