
Január végéig biztosan börtönben marad az a Hollandiában elfogott férfi, akinek neve a Lakatos Márk-botrány ügyében vetődött fel – értesült a Magyar Nemzet. A lap információja szerint V. Ferenc letartóztatása ügyében hozott határozat ugyanis a közelmúltban végleges lett, miután a másodfokú bíróság is egyetértett az elsőfokú döntéssel.
A Lakatos Márk-botrányt egy egykori intézetis fiú robbantotta ki (Fotó: Magyar Nemzet)
V. Ferenc neve hónapokkal ezelőtt a Lakatos Márk-féle botrányhoz köthetően került a köztudatba. A férfit végül Hollandiából hozták haza, miután emberkereskedelem miatt a magyar bíróság korábban európai és nemzetközi elfogatóparancsot adott ki. Ebben az ügyben korábban egy másik gyanúsítottat is kihallgattak, ugyancsak emberkereskedelem gyanújával. Ő jelenleg szabadlábon védekezik.
A Lakatos Márk-botrány
A Lakatos Márk körüli botrány Ábrahám Róbert műsorában robbant ki, ahol egy egykori intézetis fiú azt állította, hogy évekkel ezelőtt, amikor még csak 15 éves volt, fajtalankodott vele a baloldali véleményvezér. A fiú arról is beszélt,
hogy külön ember volt arra a célra, hogy az árvaházakban felkutassanak fiatal heteroszexuális fiúkat, akik nyomoruk okán megvásárolhatók homoszexuális együttlétekre, és a kiválasztott gyerekeket a kerítő le is szállította és átadta a megrendelőinek, ami után jutalékot kapott.
A fiú elmondása szerint az „átadás” előtt drogot is adtak neki, majd a lakásban olyan dolgot is meg kellett tennie Lakatos Márkkal félelemből, amit nem akart. Az egykori állami gondozott fiú állítólag egy pár cipőt és pénzt kapott mindezekért. Lakatos visszautasította ezeket az állításokat.
A Magyar Nemzet arról is írt, információik szerint az egyik meggyanúsított férfi (O. P.) az a kerítő, aki a fenti fiatal sértettet kiközvetíthette Lakatos Márkhoz. O. P., illetve a nemrég Hollandiában elkapott, majd letartóztatott V. Ferenc egyelőre nem ezzel, hanem más sértettek miatt lett meggyanúsítva, azoknak az áldozatoknak pedig nincs köze Lakatos Márkhoz.
Olvasd tovább itt: www.origo.hu
