Magyar Péterék hallgatnak arról, amit Brüsszelben tesznek

Magyar Péterék hallgatnak arról, amit Brüsszelben tesznek



Magyar Péterék hallgatnak arról, amit Brüsszelben tesznek

Péter most éppen azzal szórakozik, hogy honlapcímeket jegyez be máskor, makulátlan konyhában süt, főz vagy éppen százféle szögből fotóztatja magát. Ez a díszlet, ez az előtér. Na de mi zajlik a háttérben? – tette fel a kérdést Facebook-videójában Dömötör Csaba.

 

A Fidesz EP-képviselője felhívta a figyelmet, hogy az elmúlt hónapok szavazásai világosan megmutatják, milyen irányt képviselnek Magyar Péterék Brüsszelben. Felidézte: a legutóbbi plenáris ülésen megszavazták, hogy Ukrajna hozzáférjen az uniós hadi alapokhoz, majd a költségvetési szavazáskor további forrásokat ítéltek meg Ukrajnának. Ezzel párhuzamosan több pénzt irányoztak elő a migrációs paktum végrehajtására is, amely a migránsok kötelező szétosztását jelenti.

 

Magyar Péterék a magyar érdekek ellen

A képviselő szerint mindez szorosan összefügg az Európai Néppárt politikájával, amelynek több ellenzéki szereplő is tagja. Dömötör Csaba emlékeztetett: ugyanebben az időszakban olyan állásfoglalásokat is elfogadtak, amelyek a rezsicsökkentés kivezetésére, valamint a keleti energiaimport betiltására szólítanak fel – mindkettő magasabb energiaárakat eredményezne a családok számára.

Hozzátette: megszavazták az ingyenes öntözővíz használatát kritizáló jelentést is, miközben a frakciójuk áterőltette a Mercosur-megállapodást. 

Ez a latin-amerikai piacok megnyitását jelentené, miközben Ukrajna irányából is megnyitnák az uniós piacokat, és ezzel párhuzamosan 20 százalékkal csökkentenék az európai gazdák támogatását.

Dömötör Csaba szerint külön beszédes, hogy a Tisza Párt képviselői felszólalásaik jelentős részét – saját megfogalmazása szerint mintegy 80 százalékát – arra fordítják, hogy Magyarországot bírálják. Emellett büszkén beszélnek arról is, hogy szerintük jól működik az uniós pénzek visszatartása, mert az gazdasági károkat okoz az országnak, ami politikai hasznot hozhat számukra a választásokon.

A Fidesz EP-képviselője úgy látja: ezekről a döntésekről és álláspontokról itthon nem beszélnek. 

Dömötör Csaba szerint ezért nem az a lényeg, mit mutatnak a kirakatban, hanem az, mit tennének kormányon.

Olvasd tovább itt: www.origo.hu