
Orbán Viktor a háborúval kapcsolatos álláspontját újabb Facebook-bejegyzésben foglalta össze, amelyben élesen bírálta a Tisza Pártot. A miniszterelnök szerint az ellenzéki formáció az elmúlt egy hónapban „politikai abszurdokkal” próbálta elterelni a figyelmet arról, hogy nem hajlandó világos választ adni Magyarország legfontosabb sorskérdésére.
Orbán Viktor Fotó: Miniszterelnöki Kommunikációs Fõosztály/Kaiser Ákos / MTI/Miniszterelnöki Kommunikác
A kormányfő felsorolása szerint berepülő drón, önmerénylet, alkotmányos puccs, kamu honlapok és védjegyek szerepeltek a Tisza Párt kommunikációjában, miközben Európa szerinte az ukrajnai háborútól hangos. Orbán Viktor azt írta: Brüsszel 800 milliárd dollárt, európai katonákat és fegyverszállításokat követel, és
minden a brüsszeli háborús terv szerint halad.
A miniszterelnök bejegyzésében hangsúlyozta, hogy a háború ma a legfontosabb kérdés Magyarország előtt, ugyanakkor szerinte a Tisza Párt erről következetesen hallgat. „Nem mondanak semmit, mert belebuknának” – fogalmazott, hozzátéve:
Brüsszelnek nem tudnak, Kijevnek pedig nem akarnak nemet mondani.
Orbán Viktor szerint ezért marad a politikai bűvészkedés és az egyre nagyobb képtelenségek gyártása, hogy ne kelljen kimondani az igazat. A kormányfő állítása szerint az igazság az, hogy a Tisza Párt menthetetlenül brüsszelpárti.
Olvasd tovább itt: www.origo.hu
