Vidnyánszky Attila szerint Nagy Ervin csak kifogásokat keres, hogy ne álljon ki vele vitázni

Vidnyánszky Attila szerint Nagy Ervin csak kifogásokat keres, hogy ne álljon ki vele vitázni



„A szabadságomat te valóban nem értheted. Egy olyan pártnak dolgozol, amelyik letiltja a képviselőit a nyilvános kommunikációról” – áll abban a nyílt levélben, amelyet Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház igazgatója válaszként írt Nagy Ervin színész, Tisza párti politikus korábbi kijelentéseire. A szöveg a Köztér Facebook-oldalán jelent meg, és a levélben Vidnyánszky amellett, hogy vitába száll Nagy Ervin róla tett számos állításával, a miniszterelnök mellett is hitet tesz. A személyes beszélgetésre Nagy Ervinnel továbbra is nyitott, de csak élő adásban hajlandó rá.

A színházigazgató szerint Nagy Ervin menekül a személyes vita elől, amelynek lehetőségét Vidnyánszky vetette fel Kárász Róbert podcastjában. Szerinte a Tisza Párt országgyűlési képviselőjelöltjeként induló Nagy Ervin „hónapok óta valótlan, rágalomszerű megjegyzéseket” tesz rá, ezért munkatársait megkérte, hogy Rónai Egonnal és a Partizánnal is vegyék fel a kapcsolatot. „Nem hívtalak ki vitára, mindössze felajánlottam, hogy a tisztázás szándékával leülök veled. Már hónapok óta gondolkozol a kifogáson, miért is ne megbeszélhetnénk élő műsorban a nézeteltéréseinket.”

Nagy Ervin a héten azt mondta, hogy csak akkor hajlandó leülni vitázni, ha Orbán Viktor is kiáll vitázni Magyar Péterrel. Vidnyánszky szerint ez egy „teljesíthetetlen kifogás”, ezért inkább a nyílt levélben reagált Nagy Ervin korábbi állításaira. A szövegben Vidnyánszky többek között reagál a Nemzeti Színház működésével kapcsolatos kritikákra, taglalja a színház sikereit, nemzetközi együttműködéseit, és kitér a Színház és Filmművészeti Egyetem (SZFE) modellváltására, és akörül kialakult vitákra is. Vidnyánszky szerint Nagy Ervin több ponton is valótlanságokat állított, amelyeket levelében cáfolt is.

A levél végén Vidnyánszky elismerését fejezi ki Orbán Viktor iránt:

„Tiszteletet ébreszt bennem a miniszterelnök úr erőfeszítése, amit a nemzetünk és – igen, ez nem túlzás – Európa értékeinek megőrzése érdekében tesz.”

Szerinte ebben a „gigászi küzdelemben valamennyi magyar részt vállal, aki számára a hagyományos értékek, a zsidó-keresztény hitünk és a nemzeti szuverenitásunk fontos.” Azt írja, ebben a küzdelemben kíván síkra szállni ő maga is a maga „kicsiny területén”, és mindezt önként, a saját meggyőződéséből teszi.

Nagy Ervinnek azt üzente: „Olvasd vissza a Telex vagy a Népszava veled készült interjúit: csak olyan alákérdezős interjúhelyzeteket vállalsz fel, ahol az érdemi kérdések kockázata minimális.” Vidnyánszky azt írta, ő továbbra is bárhol leülne Nagy Ervinnel, csak annyit kér, hogy élő adásban beszélgessenek. „Vagy ismét becsomagolod egy teljesíthetetlen feltételbe a félelmedet, vagy leülünk beszélgetni. Rajtad áll” – írta.

A Vidnyánszky Attila és Nagy Ervin közti vita lehetősége azután vetődött fel, hogy Vidnyánszky egy műsorban arról beszélt, szívesen vitázna Nagy Ervinnel, akit sokan a Tisza Párt lehetséges kultuszminisztereként emlegetnek, de ő maga is utalt rá, hogy szívesen elvállalná a posztot. „Nem tudom, most mennyire eldöntött az, hogy ő lenne – reméljük, hogy nem – az új kulturális miniszter. Nyilatkozgat itt-ott-amott, személyes szempontból is bántót néha, meg a szakma kapcsán, ami engem sokkal jobban érdekel. Ha ez a szakmaiság, akkor elég ijesztő dolgokat” – fogalmazott korábban Vidnyánszky.

A Telexnek adott interjújában Nagy Ervin azt mondta, Vidnyánszky Attilának nagy bűnei vannak, mert olyan furkósbotja lett a hatalomnak, akinek negatív emléke sokáig fog élni a magyar művésztársadalomban. Nagy Ervin a dunaújvárosi központú Fejér 4-es választókerületben indul a Tisza Párt képviselőjelöltjeként.

Olvasd tovább itt: telex.hu