A kampány eddigi legnagyobb botránya: pénzért fényezte volna a DK-t az ismert közvélemény-kutató

A kampány eddigi legnagyobb botránya: pénzért fényezte volna a DK-t az ismert közvélemény-kutató



A kampány eddigi legnagyobb botránya: pénzért fényezte volna a DK-t az ismert közvélemény-kutató

Botrányt robbantott Molnár Csaba, a Demokratikus Koalíció alelnöke, aki a kampány hajrájára fordulva súlyos állításokat fogalmazott meg a Medián közvélemény-kutató céggel szemben. A politikus szerdai Facebook-posztjában azt írta: a Medián tavaly két személyes találkozón is 

arra próbálta rávenni a DK vezetőit, hogy több millió forintért rendeljenek tőlük felméréseket, részletesen elmagyarázva, miért lenne ez „hasznos” a pártnak.

Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke, Molnár Csaba ügyvezető alelnök, valamint Rónai Sándor, Varju László és Gy. Németh Erzsébet alelnökök (Fotó: Purger Tamás / MTI)Botrány a levegőben: még a Kutyapárt is jobban áll, mint a DK

Molnár Csaba szerint a Demokratikus Koalíció világossá tette, hogy erre nem hajlandó. Az alelnök szerint 

ezt követően jelentek meg olyan Medián-kutatások, amelyek a DK támogatottságát csupán 1 százalékponton mutatták,

miközben más, „jóval kisebb politikai erők” lényegesen magasabb eredményeket kaptak, írta a politikus.

Molnár Csaba bejegyzésében kiemelte: a Medián egyes méréseiben a Magyar Kétfarkú Kutya Párt támogatottsága háromszor akkora volt, mint a DK-é.

A DK alelnöke szerint ez nem szakmai tévedés, hanem tudatos torzítás. 

Hozzátette: ezek az adatok azt a benyomást keltik, mintha a számok nem a valóságot, hanem megrendelői elvárásokat tükröznének.

Olvasd tovább itt: www.origo.hu