A Medián január első felében elvégzett országos felmérése szerint csak a két nagy párt biztos bejutó az április 12-e után felálló új Országgyűlésbe, és úgy tűnik, ismét nyílik az olló a Tisza Párt és a Fidesz között az előbbi javára. A részletes adatokat itt nézheti meg:
https://hvg.hu/360/20260114_median-felmeres-ujra-nyilik-az-ollo-a-tisza-part-es-a-fidesz-kozott-valasztas-2026
Török Gábor politikai elemző Facebook-oldalán a felmérésre reagálva azt írta, az, hogy három hónappal a választás előtt a teljes népességben 7, a biztos szavazók között 12 százalékponttal vezet a legnagyobb ellenzéki párt a Fidesz előtt, négy évvel ezelőtt nem sikerült elérni. És – tette hozzá – ha ezek az adatok jól tükrözik a valóságot, az előny már nehezen megfordítható az április 12-ig fennmaradó időben.
Megjegyezte az is, hogy a kormánypárti, valamint az attól független adatközlők eredménysorai nem közelítenek egymáshoz, ami pedig azt jelenti, hogy tavasszal egy „hatalmas hiteltelenségi pofont” kap majd az, akinek a legkevésbé sikerült megbecsülnie a végeredményt.
A Medián decemberi eredményei szerint a háború kitörése óta jelentősen romlott a megtámadott Ukrajna és javult az agresszor Oroszország megítélése a magyarok körében. A választásokba való esetleges beavatkozás kockázatának valószínűségét viszont fordítottan ítélik meg a magyarok:
https://hvg.hu/360/20251211_median-orosz-beavatkozas-magyarorszagi-valasztasok-tobbseg
Olvasd tovább itt: hvg.hu
