„Kicsit Nápoly-jellege lett az utcának” – az országban több helyen gond lett a szemétszállításból

„Kicsit Nápoly-jellege lett az utcának” – az országban több helyen gond lett a szemétszállításból



„Ma este kell kikészítenünk a kommunális szemetet, holnap vinnék el. Ez már a harmadik alkalom lesz, kétszer nem vitték el. Amikor nem volt hó, már akkor sem jöttek” – mondta egy II. kerületi olvasónk kedden, aki szerint már közel három hete nem vitték el a szemetüket. A környék központjában, egy főút melletti utcában laknak, ami a főút irányába valamennyit emelkedik, de úgy gondolja, egy ekkora szemétszállító autó még a jég ellenére is egyszerűen be tudna jönni. „Olyan előfordult, hogy egy-egy szállítás kimaradt, de ilyen biztos, hogy nem volt korábban” – tette hozzá. Több levél is érkezett lapunkhoz a szemétszállítás problémáival kapcsolatban, és az erről szóló vasárnapi cikkünk után is sokan számoltak be a szolgáltatás akadozásáról.

2025 utolsó napját több helyen is kisebb hóesés kísérte, de a nagyobb havazás és a tartósan hideg idő csak a január 5-i héten érkezett meg az országba. Szerdára az ország legtöbb pontján 10–20 centiméter hó hullott le, ráadásul az ónos eső is nehezítette a közlekedést, így az időjárás az autópályákon is komoly gondot okozott. A havazás miatt a kormány operatív törzs felállításáról is döntött, amelyik Pintér Sándor vezetésével aztán többször is ülésezett az elmúlt másfél hétben.

A hirtelen érkezett hideg időjárást egyébként egy mediterrán ciklon hozta Magyarországra, amelynek hidegebbik oldala haladt át az ország felett. Bár a zord időjárást és az arra való felkészülést a magyar politika is meglovagolta, valóban rég nem láthattunk hasonlót Magyarországon: a jelenséget magyarázó cikkünkben Nagy-Kurunczi Rita, az Időkép vezető meteorológusa arról beszélt, hogy legutóbb 2012-ben lehetett ekkora telet látni.

A Mohu is jelezte, hogy lehetnek fennakadások

A rossz időjárás miatt az ország egyes részein akadozott a szemétszállítás, a Mohu egy január 7-i közleményében figyelmeztette is a lakosságot, hogy a havas útakadályok, csúszós útviszonyok és hófúvások miatt bizonyos területeken előfordulhatnak járatkiesések vagy késések a szemétszállításban.

Őrsi Gergely II. kerületi polgármester szombaton nyílt levélben azzal kapcsolatban kért tájékoztatást a Mohutól, hogy mikor várható a szemétszállítás újraindulása vagy a kihelyezett kukák ürítésének pótlása, és mi okozta a hosszas kimaradást. Őrsi elfogadhatatlannak nevezte, hogy több utcában már a karácsony környéki szállítások is elmaradtak. „Nem indokolható a kiesés egésze az időjárással, ráadásul több olyan utcát érint a kimaradás, ami járható volt az esedékes szemétszállítás idején, az FKF takarította” – írta a polgármester.

Mivel lapunkhoz akkor már több panaszlevél is érkezett, mi is megkerestük a Mohut az üggyel kapcsolatban. A hulladékgazdálkodó azt állítja, a II. kerületben a kommunális hulladék elszállítása a terveknek megfelelően működött a karácsony utáni időszakban. A szilveszteri hóesést követően azonban volt néhány olyan budai utca, ahova a jeges utak vagy meredekség miatt nem tudtak eljutni a kukásautók a tervezett időszakban, többnyire a keddi, szerdai hóesés idején.

Azóta több olvasónk is megerősítette, hogy a budai kerületek emelkedős részén valóban akadozott az elmúlt hetekben a hulladék elszállítása, de ez sokuk állítása szerint már a tavaly év végén, a nagy hidegek előtt megkezdődött. „Karácsony volt, kint vannak a kartondobozok, illetve most már elkezdték kirakni az emberek a karácsonyfa-maradékokat. Kicsit Nápoly-jellege lett az utcának” – fogalmazott egy hidegkúti olvasónk, aki szerint beszélgetésünk idején a Várhegy környékéről utoljára karácsonykor vitték el a kommunális szemetet, majd a havazás előtti héten is kimaradt a szállítás. „Amikor legközelebb vitték volna, leesett a hó, de az FKF már három nap múlva járhatóvá tette az utakat, tehát el lehetett volna vinni a szemetet. nem vitték” – tette hozzá.

Szerinte olyan korábban is volt, hogy egy nap nem tudták elvinni a szemetet, de olyankor másnap, harmadnap jöttek érte. Egy másik, XII. kerületi, Németvölgyben lakó olvasónk szerint a korábbi években mindig egy-két napon belül eltakarították a havat az utcából, ez azonban idén elmaradt, azóta pedig a szemetet sem vitték el.

A reakciók alapján azonban úgy tűnik, hogy a lejtős budai utcáknál jóval több helyen jelentek meg problémák a szemétszállításban. Egy, a XII. kerületi Mártonhegy egy sík utcájában lakó olvasónk arról számolt be, hogy már a tavalyi karácsonyi időszak előtt is voltak gondok, a karácsony előtti és utáni napokban sem volt szerinte szemétszállítás az utcájukban. „Ez azt jelentette, hogy az ünnepek alatt konkrétan a szemeteszsákok között kacsáztunk be a kapun” – tette hozzá. Ez a 2025-ös karácsony után is hasonlóan alakult. „2006 óta élünk itt. A Mohu előtti időkben, ha voltak is korábban kimaradások, másnap pótolták” – fogalmazott. Ilyenkor egy családtagjukhoz szokták vinni a szemetüket a Sashegy XI. kerületi lábához, igaz, „ott is hébe-hóba kimarad a kommunális szemét elszállítása”.

Más beszámolók szerint a III. kerületben, de még Pest belvárosában az ötödik kerületben is voltak olyan címek, ahol a lakók azt tapasztalták, hogy akadozott vagy kimaradt a szemétszállítás.

A kimaradások nem csak a fővárost érintették, olvasóink elmondása és az interneten megjelent önkormányzati közlemények alapján más településeken is voltak problémák a hulladék elszállításával. Egy pilisjászfalui olvasónk szerint már korábban is előfordult, hogy kimaradtak szállítások, de most kimondottan nagy gondok voltak a szolgáltatással. „Most a falu 95 százalékában nem vitték el a szemetet”, így a lakók többségénél tavaly óta nem járt kukásautó. „Felhívtuk őket, azt mondták, majd pénteken. Pénteken, mindig majd pénteken” – mondta. Igaz, azt is hozzátette, hogy nemrég váltották le a településen a céget, aki a Mohu partnereként a szemétszállításért felel, így ő a mostani helyzetet részben annak tudta be, hogy még nem ismerik a kukások a környéket.

Komoly kockázat a jeges út

Úgy értesültünk, hogy a Pécsen is hasonló problémák jelentkeztek a hulladékszállításban, ahol a Biokom, a szemétszállításért felelős Mohu-partner a Telex megkeresésére azt válaszolta, elsősorban a domborzati viszonyok miatt, a meredek utcákban maradt el a szállítás. Emellett a társasházi, belső közlekedési utak esetében is előfordult elmaradás a jeges útviszonyok miatt. „Az elmaradás területenként, a jármű típusától és a gépjárművezető döntésétől is függött. A parkoló gépjárművek normál körülmények között is több esetben akadályozzák a hulladékszállítást, ilyen időjárási körülmények között pedig még nagyobb gondot okoznak, és komoly stresszhelyzetet jelentenek a járművezetők számára” – írták.

A Biokom szerint a jeges és havas utak mellett „a hulladékszállítás jellege” is problémát jelentett, hiszen minden kukánál meg kell állnia a járműveknek, viszont azok nagy súlya és mérete miatt a jeges útviszonyoknál komoly baleseti kockázatot jelent a megállás és újraindulás. A reggeli járatindításkor felhívták a gépjárművezetők és a rakodók figyelmét arra, hogy mérlegeljék az utcákba való behajtást, és ezt csak akkor tegyék meg, ha azt biztonságosnak ítélik a helyzetet.

„A döntés minden esetben a gépjárművezetőé.

A járművek mentése a pécsi domborzati és beépítési viszonyok mellett rendkívül nehéz, sok esetben gyakorlatilag megoldhatatlan feladat” – áll a válaszukban. A Biokom azt is kiemelte, hogy a hulladékszállító járművek nyomtávja eltér a személygépjárművekétől, így az, hogy a lakosság az autójával közlekedni tud egy adott utcában, nem jelenti, hogy a kukásautó is biztonságban meg tud állni, majd újra el tud indulni. A vállalat úgy számol, hogy a síkosságmentesítési munkáknak és az időjárási körülmények javulásának köszönhetően még a héten helyreáll a hulladékszállítás, de a hátramaradt szemetet már csak a naptár szerinti következő szállítási napon fogják begyűjteni.

El fogják vinni a szemetet, ígéri a Mohu

A Mohu Budapestet is megkerestük a helyzettel kapcsolatban. Válaszukban arról írtak, hogy a január 7. és 9. között napokon a hóhelyzet miatt 30 településre nem jutottak el a tervezett járatok, és olyan utcák és helyszínek is kimaradtak, ahol a havas, síkos, meredek utak miatt nem tudtak bejutni, ez a szám a hétvégére azonban már 15 településre csökkent. A január 13-i havazás és ónos eső miatt mintegy 40 településre nem sikerült eljutniuk, közölték.

Elmondásuk szerint a Mohu Budapest területén az elmúlt napokban körülbelül ezer kilométer távot tettek meg az autók összesen. „Tekintettel arra, hogy a kukásautók igen nagyméretű, komoly súlyterhelésű – akár 20–30 tonnás – speciális célgépek, így havas, jeges időben a szűkebb, hegyi utcákba kevésbé tudnak behajtani, mint például egy személyautó, hiszen biztonsági okokból ez több kockázatot is jelent” – írták.

„A kiesések pótlása folyamatos. A zord időjárás ellenére a feladatot ellátó kollégáink mindennap a teljes feladatellátáshoz szükséges humán erőforrással és eszközállománnyal vonulnak ki. Folyamatos a munka, de az aktuális hóhelyzet, ónos eső, csúszós, szűk, balesetveszélyes utak akadályozhatják őket.”

A megtisztított utakon a pótlást az előre betervezett, normál járatokkal együtt végzik el a kukásautók országszerte, így előfordulhat, hogy nem a megszokott reggeli időszakban, hanem délután érkeznek meg. „Ezért arra kérjük a lakosságot, hogy a korábban kihelyezett hulladékot, kukát hagyják kinn, és ne húzzák vissza, mert a szemetet el fogják vinni.” Arról is írtak, hogy az elmaradt szállítások pótlási idejéről nem a Mohunál, hanem az illetékes területi partnereinél lehet érdeklődni. A szolgáltatók elérhetőségeit erről a honlapról is megtudhatja az irányítószáma megadása után.

Az elmaradt szállítás pótlásának idejével kapcsolatban az illetékes területi szolgáltatók tudnak tájékoztatást adni. A szolgáltatók ügyfélszolgálati elérhetőségei megtalálhatóak a hulladékszállítási díj számlalevelének első oldalán, illetve a Mohu honlapján, a település irányítószámának megadását követően.

Az ügyben kerestük a II. kerületet is, a polgármesteri hivatal közösségi kapcsolatok igazgatója, Gyülvészi András azt válaszolta, továbbra is rengeteg az elmaradás a kerületben. „Újabb jelzések érkeznek elmaradt szállításról, arról, hogy csak áthajt a kukásautó az utcán, vagy éppen üríti a kukákat, de a kényszerből kihelyezett zsákok ottmaradnak. Több érintett környék van. Külső és belső városrészek egyaránt érintettek. Ilyen mértékű kimaradás eddig nem volt.”

Szerdán Őrsi Gergely újabb levelet írt a Mohu Budapestnek. A polgármester szerda délután arról posztolt, nem egyedi esetekről van szó, egy nap alatt száznál is több jelzés érkezett, több tucat utcából. A polgármester attól tart, a szemételszállítással kapcsolatos problémák a vaddisznóhelyzeten is ronthatnak: „Nem szeretnénk, ha a hegyvidékihez hasonló vaddisznóhelyzet állna elő azért, mert a hetekig kint hagyott zsákok könnyű élelemként vonzzák a vaddisznókat”, írta a Facebook-bejegyzésben.

Olvasd tovább itt: telex.hu