Kitört a baloldali belháború a Tisza és a DK között

Kitört a baloldali belháború a Tisza és a DK között



Kitört a baloldali belháború a Tisza és a DK között

Kitört a baloldali belháború a Tisza és a Demokratikus Koalíció környékén – erről írt közösségi oldalán Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője. 

Fotó: Facebook

A politikus emlékeztetett: a konfliktus ezúttal a közvélemény-kutatások körül éleződött ki, és szerinte minden korábbi baloldali vereség előtt hasonló forgatókönyv zajlott le. Kocsis Máté felidézte: a DK-s Molnár Csaba nyilvánosan nekiment Hann Endre közvélemény-kutatónak, miután a Medián legfrissebb felmérésének számai nem feleltek meg a DK várakozásainak. 

Ez azért történt, mert ezúttal nem a DK, hanem a Tisza Párt fizette a kutatást.

A bejegyzésben Kocsis Máté azt állítja: ebből szerinte egyenesen következik, hogy a Medián „nem kicsit” a Tiszát hozta kedvezőbb helyzetbe. Úgy fogalmazott, a vita „legszebb része”, hogy Molnár Csaba maga is elismerte: 

korábban is fizetni kellett azért, hogy a Medián jó színben tüntesse fel a DK-t.

A frakcióvezető szerint a felek most további levelezéseket is nyilvánosságra hoznak, ami szerinte végleg kérdőjeleket vet fel a korábbi Medián-kutatások hitelességével kapcsolatban. Kocsis Máté álláspontja szerint mindez a választók megtévesztéséről szól, pénzért.

 

Nagyot koppanhat a Tisza Párt

A politikus hangsúlyozta: mindez megerősíti azokat a korábbi állításokat, amelyek szerint a baloldali közvélemény-kutatások nem voltak objektívek. Mint írta, „jobb a saját szájukból hallani”, amikor mindez felszínre kerül.

Kocsis Máté bejegyzésében két kérdést is újra feltett:

Miben áll a Hann Endre-féle kamu közvélemény-kutatók felelőssége?Miért hallgatnak minden választás után a 15–20 százalékos tévedéseikről?

A frakcióvezető zárásként azt üzente: a kampány végére a baloldali szereplőknek érdemes megbarátkozniuk egy újabb Fidesz-győzelem gondolatával.

 

Olvasd tovább itt: www.origo.hu