2025 nyarán, a Szőlő utca megbukott igazgatójának, Juhász Péter Pálnak a letartóztatása után kerültek a rendőrségi nyomozókhoz azok a videófelvételek, amelyeken Kovács-Buna Károly későbbi megbízott igazgató évekkel korábban, nevelőként bántalmazta, verte-ütötte a rábízott fiatalokat – írja a Telex.
A Központi Nyomozó Főügyészség tájékoztatása alapján írt erről a portál, hozzátéve: a nyomozó hatóság szerint a felvételek jóval a nyomozás kezdete előtt készültek, így a videókon látható bántalmazás büntethetősége 2025 nyarára már elévült. Mivel elévült bűncselekmények alapján senkit nem lehet felelősségre vonni, ezek miatt Kovács-Buna Károlyt nem is gyanúsították meg, bár tavaly decemberben letartóztatták.
Kovács-Buna Károly lemondott a vezetői pozíciójáról, hogy kiderült: többször is durván bántalmazta az intézetben nevelt fiatalokat. Két fiatal brutális bántalmazásáról Juhász Péter youtuber, volt ellenzéki politikus kamerafelvételeket is közzétett. A Fidesz és a kormányzat ugyan ezután kezdte úgy keretezni a történteket, hogy a Szőlő utcában élő fiatalok bűnelkövetők, de azt még Orbán Viktor is elismerte a bántalmazásról, hogy:
Kamerán van, nem lehet mellébeszélni.
https://hvg.hu/itthon/20251209_szolo-utcai-javitointezet-kovacs-buna-karoly-bantalmazas-video
A Kovács-Buna-ügy után, decemberen az Orbán-kormány úgy próbálta kezelni a helyzetet, hogy a Belügyminisztérium, illetve a büntetés-végrehajtási rendszer alá szervezte be a mintegy féltucat, Szőlő utcaihoz hasonló magyarországi javítóintézet irányítását és felügyeletét. A lemondott igazgatót váltó új Szőlő utcai igazgató ezután alig egy hétig vezette az intézményt, a HVG-nek nemrég beszélt róla, miért távozott:
https://hvg.hu/360/20260109_szemelyes-okok-miatt-tavoztam-megszolal-az-igazgato-aki-csak-par-napig-vezette-a-szolo-utcai-javitointezetet
Azóta pedig kiderült, hogy már 15 kiskorú sértettet azonosított az ügyészség a Szőlő utcai üggyel összefüggésben, felmerült továbbá egy újabb prostitúciós szál is a történetben, valamint az is kitudódott, hogy az államot évekkel ezelőtt tájékoztatta valaki a Szőlő utcai visszaélésekről, mert 2022-ben egy intézményi dolgozó 15 pontban sorolta fel a bántalmazások és furcsaságok sorát.
https://hvg.hu/itthon/20251223_Szolo-utca-interju-gyerekek-fenyites
Azt pedig a minap tárta fel a HVG, hogy több, mint egy évtizede tudhattak kormányzati szinten Juhász Péter Pál gyanús kapcsolatáról több kiskorúval, ennek ellenére hagyta a szaktárca utána még 12 évig, hogy ő irányítsa a javítóintézetet. Az illetékes gyermekvédelmi szerv ebben, az illetékes minisztériumnak megküldött a 2013-as, hivatalos iratban név szerint megjelölt három olyan kiskorú lányt, akikkel kapcsolatban Juhász gyanúsan járt el.
https://hvg.hu/360/20260113_szolo-utcai-botrany-juhasz-peter-pal-mit-tudott-az-orban-kormany
Nyitóképünkön a Szőlő utcai intézmény ablakában álló fiatalok. Fotó: Cabrera Martin
Olvasd tovább itt: hvg.hu
