Putyin ötödik hadoszlopának, vagyis az Európai Uniót Moszkva érdekében belülről bomlasztó erőnek nevezte a Patrióták Európai parlamenti frakcióját Habsburg Károly, az utolsó magyar király, IV. Károly unokája, a Habsburg-család jelenlegi családfője – számolt be a Die Presse.
A volt uralkodócsalád rangidős tagja vasárnap 65. születésnapja alkalmából beszélt Európa jövőjéről, illetve az Európai Unióra leselkedő veszélyekről. Az EU-ellenes erők globális erősödése mellett kitért az Európai Parlament – fideszes képviselőket is sorai közt tudó – Patrióták (Patriots for Europe) nevű képviselőcsoportjára is, amelynek egyes tagjait „Moszkva ötödik hadoszlopának” nevezte.
https://hvg.hu/eurologus/20250710_bizalmatlansagi-inditvany-europai-parlament-fidesz-ebx
Mint mondta, a képviselőcsoport „nem hazafiakból, hanem részben brutális nacionalistákból áll”, akik „biztosan nem Európáért vannak”. A frakció pártjainak koncepciója szerinte „az európai integráció de facto megfordításán alapul, hogy azt a kormányok közötti puszta együttműködésre redukálják, közös intézmények nélkül.” A csoportban egyesült pártok közül sok „valamilyen módon Putyinhoz is kapcsolódik” – hangsúlyozta Habsburg Károly, hozzátéve, hogy ezek az erők kettős árulást követnek el: saját hazájuk mellett Európával szemben is.
Habsburg ugyanakkor nem fogta vissza magát az EU vezetésével szembeni kritikájában sem. Kritikával illette például az egyre csak növekvő bürokráciát, illetve azt a vezetői határozatlanságot, ami miatt az EU képtelen kiállni a meghirdetett elvei és elhatározásai – például a zöld megállapodások vagy az ellátási láncok biztosítása érdekében hozott döntések – mellett.
Habsburg kitért azokra a jelentésekre is, amelyek szerint Ausztria szerepel az amerikai biztonsági stratégia kiadatlan hosszabb változatában. E jelentések szerint Ausztriát több olyan országgal összefüggésben is megemlítették, amelyeket az Egyesült Államok állítólag ki akar venni az Európai Unióból az EU felbomlasztása érdekében.
https://hvg.hu/360/20251211_hvg-amerikai-nemzetbiztonsagi-strategia-trump-donroedoktrina-europa-ukrajna-oroszorszag
Nyitóképünk: Orbán Viktor a Patrióták Európáért frakció elnökségi ülésén 2025. június 8-án. (Fotó: MTI/Miniszterelnöki Kommunikációs Főosztály/Fischer Zoltán)
Olvasd tovább itt: hvg.hu
