Puzsér Róbert a Juhász Péter melletti szolidaritási tüntetésen, a Kossuth téren (Fotó: Magyar Hang/Nyéki Martin)
– Nem az aktuális politikai helyzetről szeretnék beszélni Orbán Viktorral, hanem az elmúlt tizenhat év mérlegét vonnám meg egy interjú keretében, ha elfogadja a meghívásomat – mondta a Magyar Hangnak Puzsér Róbert. Mint kiderült, a miniszterelnök egyelőre nem fogadta el a nyilvános beszélgetésre szóló meghívását, amelyet a Szélsőközép Produkció nevében tett. Két nappal ezelőtti üzenetében Puzsér Róbert úgy fogalmazott, semmilyen külföldi forrásból nem részesülnek, a működésüket fedező bevételek egésze Magyarországról, magyar választópolgároktól származik, az Orbán által támasztott feltétel tehát maradéktalanul teljesül, így nincs akadálya a beszélgetésüknek.
– Az elmúlt bő másfél évtized már egy történelmi korszak, amelynek készen áll a mérlege: Magyarország valahonnan valahova jutott. Ez a beszélgetés nem arról szólna, hogy a következő választáson mi a helyes döntés. Orbán Viktor rendszerével kapcsolatban mára elkészült a történelmi számvetés, ahogy a Kádár-rendszerrel kapcsolatban is meglett ugyanez a rendszerváltás éveire. Eszemben sincs a saját közéleti vagy kulturális normáimmal konfrontálni a miniszterelnököt – miért is kellene megfelelnie ezeknek? Hiszen ő a saját kurzusának politizál – emelte ki.
Arról, ami Orbán Viktor vállalt identitása, vagyis hogy ő illiberális, ugyanakkor Puzsér Róbert szerint a miniszterelnöknek számot kellene adnia. Szerinte ugyanis Csurka István nemzeti radikalizmusából semmilyen módon nem következik a szerelősor mellé száműzött magyarság, a nagybirtokrendszer, a termőföld külföldi kézre juttatása, vagy az egykulcsos adó, ahogy a magyargyűlölő román George Simion politikai támogatása sem, a Beneš-dekrétumok kétségbevonhatatlanságáról szóló szlovák törvényben vállalt cinkosságról nem is szólva. A publicista szerint ezekről kellene számot adnia Orbán Viktornak, de senki nem kérdezi fel őt ezek egyikével kapcsolatban sem. Érthető, hogy Orbán Viktor nem akar megfelelni a budapesti liberális értelmiségnek, de legalább annak, akinek identifikálja magát, meg kellene felelnie.
Puzsér Róbert ugyanakkor aggodalmát fejezte ki annak kapcsán, hogy Orbán Viktor nem éri be a szóban forgó orgánum külföldi forrásoktól való érintetlenségével, és csak olyan szerkesztőségbe megy beszélgetni, amely állami pénzben részesül – „amint befáradt az ATV-be elcsevegni Rónai Egonnal”. A műsorvezető ilyenkor nagyjából tudja, hogy mi a tétje egy ilyen beszélgetésnek, „és ez meghitt légkört teremt”. Puzsér Róbert attól tart, hogy „a miniszterelnök kifejezetten ehhez a légkörhöz ragaszkodik, amelynek a közpénz-befizetés képezi a fedezetét”.
Olvasd tovább itt: hang.hu
