Török Gábor (Fotó: Magyar Hang/Végh László)
A Medián 2026 januárjában a teljes népességben 7 százalékpontos különbséget mért a Tisza és a Fidesz között. A 40-33-as eredmény közel 600 ezer embert jelent, erre mondom azt, ha ez igaz, az már nehezen behozható – írta Török Gábor Facebook-oldalán.
A politikai elemző a Medián szerdán nyilvánosságra hozott, és jelentős Tisza előnyt mutató felméréséről szóló posztjában azt vizsgálja, hogy a korábbi választások előtt januárban és aztán közvetlenül a választás előtt mit mért a Medián a Fidesznek, azaz a kampány hajrájában mennyit változott szerintük a kormánypárt támogatottsága. Török szerint a legnagyobb erősödést 2018-ban mérték, az 4 százalékpont volt (az előző évi, 2017 októberi adattal összehasonlítva csak 1 százalékpont), 2014-ben egy 3 százalékpontos visszaesés történt, 2022-ben alig változott már párt támogatottsága a teljes népességben.
Az elemző szerint a számok azt mutatják, hogy a Medián a korábbi három alkalommal három hónappal a választás előtt (a 2022-es adat 2021 decemberi) magas támogatottságot mért a Fidesznek, egyszer sem „mérte alul” például a Nézőponthoz képest a kormánypártot (a Nézőpont 2014-ben 34, 2018-ban 40 százalékot mért a Fidesznek januárban a teljes népességben). Nagy különbség csak most alakult ki: a Fidesz a Mediánnál 33, a Nézőpontnál 40 százalékon áll. A felmérések szerinte azt is mutatják, hogy hogy jelentősen nem változtak ezek a számok következő három hónapban sem.
A Medián friss kutatása egyébként nem nyerte el az 1 százalékra mért DK tetszését, a párt politikusa, Molnár Csaba „kamuzással” vádolta meg az intézetet, amit Hann Endre visszautasított, erről itt írtunk.
Olvasd tovább itt: hang.hu
