Valótlan az az állítás, hogy az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) tudomása volt arról, hogy Juhász Péter Pálnak, a Szőlő utcai intézet volt vezetőjének gyanús kapcsolatai voltak több kiskorúval – állította a HVG cikkére reagálva Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki kormányinfón.
https://hvg.hu/itthon/20260115_kormanyinfo-gulyas-gergely-percrol-percre-elo
„Volt egy ilyen bejelentés 2013-ban, ezt kivizsgálták, rendőrségi eljárás volt, és az nem találta megalapozottnak a bejelentést, ezért semmilyen tudomása a minisztériumnak erről nem volt” – fogalmazott.
Mint megírtuk, kifejezetten a Balog Zoltán által vezetett Emberi Erőforrások Minisztériuma kért információkat Juhász Péter Pálról, amire meg is kapták a részletes tájékoztatást.
Az erre vonatkozó kérdéssel kapcsolatban Gulyás Gergely azt közölte: „Akik a bejelentést tették 2013 januárjában, azokat 2013 áprilisában tájékoztatták arról, hogy az ezzel kapcsolatos rendőrségi vizsgálatok lezárultak, és a bejelentést nem találták megalapozottnak. A mai napig sincs adat arra, hogy bármi alapja lett volna ennek, mert egy férfi büntetés-végrehajtási intézetet (…) vezetett az ember, ahol fiúk voltak, nők nem” – fogalmazott a miniszter.
Hozzátette: „Ettől még természetesen elkövethetett bármilyen bűncselekményt, de nincs adat arra, hogy elkövetett ilyen bűncselekményt 2013-ban”.
A minisztérium tisztviselőivel kapcsolatos ebből kiinduló rágalmak teljesen alaptalanok, mert a minisztérium nem tehetett mást, nem járhatott el gondosabban, mint hogy rendőrségi vizsgálatot kezdeményezett
– jegyezte meg Gulyás Gergely.
https://hvg.hu/360/20260113_szolo-utcai-botrany-juhasz-peter-pal-mit-tudott-az-orban-kormany
Olvasd tovább itt: hvg.hu
