
Gulyás Gergely a Kormányinfón jelentette be, hogy egy új, jelentős energetikai támogatási program indul Magyarországon, miután a kormány döntése értelmében 100 milliárd forintos keretösszeggel meghirdetik az otthoni energiatároló rendszerek telepítését segítő pályázatot.
A kormány jóváhagyta az otthoni energiatároló programot, amelynek célja, hogy a napenergia-használatban élen járó Magyarország a villamosenergia-tárolás területén is az élmezőnybe kerüljön. Az otthoni energiatároló program keretösszege 100 milliárd forint, egy pályázó pedig akár 2,5 millió forintos vissza nem térítendő támogatást is kaphat. Fotó: Vasvári Tamás / MTI Gulyás Gergely: Az otthoni energiatároló programra való pályázás feltétele, hogy az ingatlanban legyen napelemes rendszer
A részleteket Gulyás Gergely ismertette a Kormányinfó keretében, hangsúlyozva, hogy Magyarország az elmúlt években a világ élvonalába került a napenergia-termelésben, ugyanakkor a következő nagy kihívás az előállított energia hatékony tárolása.
A program lehetővé teszi, hogy ne csak a termelésben, hanem az energiatárolásban is előkelő helyezést foglaljunk el”
– fogalmazott a miniszter és elmondta, hogy egy pályázó legfeljebb 2,5 millió forintos, vissza nem térítendő támogatásra jelentkezhet. Ez jelentős segítséget jelent, hiszen egy korszerű otthoni energiatároló rendszer telepítési költsége jelenleg 3–3,2 millió forint körül alakul.
Gulyás Gergely közlése szerint:
A pályázati felhívás január 15-én jelenik meg, a kérelmeket pedig február 2-től lehet benyújtani. A program széles kör számára nyitott. Pályázhat minden nagykorú magánszemély, aki magyar adószámmal rendelkezik, állandó lakhelye a beruházás helyszíne, és az érintett lakóingatlanban tulajdonrésszel, haszonélvezeti joggal vagy lakáscélú lízingszerződéssel bír.”
A miniszter kitért arra is:
A pályázásnál fontos feltétel, hogy az ingatlanban legyen napelemes rendszer – akár már meglévő, akár a pályázattal egyidejűleg telepített.”
A támogatás célja az, hogy a megtermelt napenergiát a háztartások helyben tudják eltárolni és később felhasználni, csökkentve ezzel a hálózati terhelést és a villamosenergia-költségeket. A kormány szerint az otthoni energiatárolók elterjedése növeli az ellátásbiztonságot, erősíti az energiafüggetlenséget, és hosszú távon a családok rezsikiadásait is mérsékli.
Olvasd tovább itt: www.origo.hu
