Nem állít jelöltet, és központilag nem is mondja meg a párttagságnak, hogyan szavazzanak az április 12-i választáson a Megoldás Mozgalom, miután a párt elnöksége egyhangúlag erről döntött. A párt azt ígérte, ennek ellenére továbbra is aktív marad a politikában és helyi ügyekkel fog foglalkozni.
Nem indul el a választáson a Gattyán György által alapított Megoldás Mozgalom – számol be róla közleményében a párt.
A közleményben a párt közölte, az elnökség egyhangúlag döntött arról, hogy nem állítanak jelöltet, és a párt tagságának nem is mondják meg, kire szavazzanak: mint írják, központi utasítás helyett azt javasolják a párttagoknak, hogy „a szavazófülke magányában felelős döntést hozzanak”, és azt a kérdést tegyék fel maguknak, hogy
Szeretné-e, ha minden így maradna, és jelen állapotban lévő Magyarországon élne gyermeke, unokája.
A párt azt ígéri, ennek ellenére aktív marad a politikában, és igény esetén szakmai tanácsokkal és javaslatokkal segíti a mindenkori kormányt, de a szerintük kedvezőtlen döntéseket továbbra is kritizálni fogják. A közleményben azt írják, továbbra is helyi ügyekre fognak fókuszálni.
Gattyán György még a 2022-es országgyűlési választások előtt jelentette be, hogy pártot alapít és a digitalizáció témáját felkarolva elindul a választáson. A párt végül a szavazatok 1,04 százalékát szerezte meg, így az állami támogatást nem kellett visszafizetniük.
(Borítókép: Gattyán György 2021. december 8-én. Fotó: Papajcsik Péter / Index)
Olvasd tovább itt: index.hu
