Miután Sulyok Tamás államfő kedden kitűzte a választás időpontját az Orbán Viktor által már hónapokkal ezelőtt „megjósolt” április 12-ére, február 21-én hivatalosan is elindul a kampány. Ennek során – hiszen a lényegében a Fidesz és a Tisza párharcára szűkült verseny nem tegnap kezdődött – a felek a politikai hadviselés újabb és újabb fegyvereit vetik be, részben azzal a céllal, hogy megbontsák az ellenfél sorait, illetve a bizonytalanokat a maguk oldalára állítsák.
Ennek immár az egyik megszokott útja-módja, hogy a Fidesz és a Tisza is erőteljesen a saját győzelmét kommunikálja, amelyhez mindkét párt talál is muníciót a különböző közvélemény-kutatók által publikált felmérésekben. De akad mostanság egy másik, az előző választásoknál szinte ismeretlen technika is:
az ellenfél gyengeségének, zavarodottságának látszatát igyekeznek kelteni vagy épp felerősíteni azzal, hogy a legbelsőbb köreikből származó információkra, szivárogtatásokra hivatkozva olyan értesüléseket tesznek közzé, amelyekből úgy tűnik, belelátnak a másik fél kártyáiba, ismerik annak minden várható lépését.
https://hvg.hu/360/20260114_median-felmeres-ujra-nyilik-az-ollo-a-tisza-part-es-a-fidesz-kozott-valasztas-2026
Elsőként Magyar Péter állt elő azzal a biztos tudással, hogy a Fidesz vezérkara és kampánystábja csak sodródik az eseményekkel, kapkod, illetve „vergődik”. Aztán Orbán Viktor is átvette a Magyar által régóta használt szófordulatot, s úgy fogalmazott: a Tisza Párt „napról napra szorul”. Van azonban egy fontos különbség a két politikus között.
Olvasd tovább itt: hvg.hu
