
„Az egykori Budapesti Vegyiművek IX. kerületi volt telephelyén korábban gyártott vegyi anyagok által okozott és esetlegesen jelenleg is fennálló talajszennyezés érinti Pesterzsébet közigazgatási területén belül a Budapest, XX. Határ út – Mártírok útja – Rákóczi út – Nagykőrösi út által határolt területet, valamint az IX. és a XIX. kerületen egyes területeit is” – tette közzé Facebook-oldalán az említett területeken végzett vizsgálat eredményét a pesterzsébeti önkormányzat.
Az XX. kerületi önkormányzat szerint az említett területen található egyes kutak vízminőségének bevizsgálása tavaly megtörtént, ennek eredményét elküldték a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központnak (NNGYK).
Az NNGYK arról tájékoztatta az érintett lakosságot, hogy ellenőrizetlen minőségű kútvíz fogyasztása, felhasználása Budapest területén sehol nem javasolt. Hozzátették, az érintettek elővigyázatosságból inkább közműves ivóvízellátást használjanak minden háztartási célra, amíg vizsgálattal meg nem bizonyosodnak arról, hogy a kútvíz minősége is megfelelő.
A pesterzsébeti önkormányzat posztjából kiderült, hogy „egyes XX. kerületi, a Határ úthoz közeli lakóingatlanok kútjaiban egészségre ártalmas szerves vegyületeket mutattak ki, bár a mintavétel nem akkreditált módon történt, az elővigyázatosság elve alapján a kutak vize sem ivásra, sem ételkészítésre, sem fürdésre, mosásra vagy medencetöltésre, sem pedig öntözésre nem használható biztonságosan”.
Mint írták, az érintett területen lévő, saját kúttal rendelkező ingatlanok tulajdonosai számára az NNGYK egyszeri, ingyenes vizsgálatot biztosít helyszíni mintavétellel, szakmai mérlegelés sorrendjében, vizsgálati kapacitás szerinti ütemezésben, a kútvízben esetlegesen jelen lévő illékony szerves komponensek meghatározása céljából. Az érintett területen kúttal rendelkező ingatlanok tulajdonosai emailen keresztül jelentkezhetnek a vizsgálatra.
Az egykori Budapesti Vegyiművek területén lévő, régóta betiltott, súlyosan mérgező vegyi anyagokról ebben a cikkben írtunk bővebben.
Olvasd tovább itt: telex.hu
