Képünk csak illusztráció. A rendőrség a Szőlő utcai javítóintézetnél (Fotó: Magyar Hang/György Zsombor)
A büntetés-végrehajtás a Szőlő utcai javítóintézetben lévő fiatalokat a tököli büntetés-végrehajtási intézetben kialakítandó új részlegre helyezheti át – írja a 24.hu több, egymástól független forrásra hivatkozva.
A portál beszámol arról, hogy jelenleg a bv-intézet területén betonozás, építkezés zajlik, a tervek szerint annak érdekében, hogy az elkészülő mobil- vagy más szerkezetű épületekben helyezzék majd el a Szőlő utca javítóintézetis fiatalokat.
„Forrásaink szerint előfordul az is, hogy késő este, mínusz fokokban vezénylik ki a rabokat az építkezési munkálatokhoz. Úgy tudjuk: külön konyhát, étkezőt is terveznek létesíteni a javítóintézetis növendékeknek, ugyanis a jogszabályok szerint más ellátás jár nekik, mint a raboknak” – áll a cikkben.
Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke korábban már beszélt arról, hogy épülnek a mobilházak a tököli és a miskolci börtönökben, ahová átszállítanák a Szőlő utcai gyerekeket, miután a Telex arról írt, hogy a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága (BvOP) az intézet kiürítésére készül, a Szőlő utcában fogvatartott fiatalokat más javítóintézetekbe szállítanák át, a dolgozók létszámának csökkenésére hivatkozva.
Katonáné Pehr Erika, a Gyermekjogi Civil Koalíció vezetőségi tagja a portálnak azt mondta: sem tényszerűen, sem etikailag, sem jogilag nem helytálló, továbbá egy 130 éves hazai jogi hagyományt rúg fel a kormány, amikor a javítóintézeteket a börtönökkel azonosítja. Ezeknek a gyerekeknek, azaz fiatalkorúaknak jár az esély, hogy rendbe jöjjön az életük, semmi keresnivalójuk nincs semmiféle börtönben, ha a bíróság a javítóintézeti elhelyezésükről rendelkezett.
Részletek a 24.hu cikkében.
Olvasd tovább itt: hang.hu
