
Az énekesnő elmondta, hogy a következő emlékképe az volt, ahogy mezítláb, egy köntösben áll a hóban, miközben hallotta, ahogy az épület ropogva ég mögötte. Odakint jutott eszébe, hogy a macskájuk még bent van a házban, ezért a férje visszarohant az állatért. Végül mindenki épségben kijutott a lángoló épületből.A történtek után Agárdi Szilvia arról beszélt, hogy az eset mindent átértékelt vele. Bár van biztosításuk, az ügyintézést rendkívül bonyolultnak és hosszadalmasnak írta le, így ideiglenesen máshová kellett költözniük. Elmondása szerint a tűzoltóktól később megtudták, hogy a lángok közvetlenül a hálószobájuk alatt csaptak fel. Meggyőződése, hogy ha édesapja nem figyelmezteti őket időben, nem élték volna túl a történteket. Kiemelte, hogy hisz abban, azon az éjszakán Isten velük volt.De itt vagyunk, és ez a legfontosabb. Ruhák, cipők az enyészeté lesznek, mint ahogy itt is, de a legfontosabb megvan. Az egészségünk. Hogy miben tudtok segíteni, azt hiszem, felmerül bennetek a kérdés. Köszönöm, ha gondoltok ránk, köszönöm, ha imádkoztok értünk, köszönöm, ha bármivel, amivel úgy érzitek, szeretnétek segíteni, megköszönjük. Mert ez a helyzet most azt hiszem, megtanított elfogadni és mindent, de tényleg mindent értékelni– tette hozzá.Nyitókép: MTI/Bodnár Boglárka
Olvasd tovább itt: mandiner.hu
