Szúrós oldószerszagot éreztek a szennyvízcsatornák környékén, ezért öt házat ki kellett üríteni Hajdúhadházán – derült ki az RTL Híradó riportjából.
Szerdán az éjszaka közepén a bűz forrásának felderítése érdekében a katasztrófavédelem mobil laborral érkezett, de a helyszínen megjelentek a tűzoltók, polgárőrök, valamint egy melegedőbusz annak a tizenkét embernek, akiknek ideiglenesen el kellett hagyni otthonát.
Csáfordi Dénes, a település polgármestere szerint a levegőben nem mutattak ki káros anyagot, de a szennyvíz-laborvizsgálatra még várni kell. A lakók visszatérhettek az otthonaikba, azonban a bűzt továbbra is érzik. Szerintük a szag a szennyvízcsatornából terjed, amit a vízművek szakemberei egyesével mosnak át. A környéken élők értetlenül állnak azelőtt, hogy miért csak egy utcában, amikor nagyjából egy kilométeren lehet érezni a kellemetlen szagot.
Hogy a szennyeződés ipari tevékenységből származhat-e, egyelőre nem tudni, az illetékes vízművek megkezdték a szennyvízhálózat fokozott, rendkívüli vizsgálatát. Az ismeretlen eredetű szennyező anyag miatt feljelentést tettek ismeretlen tettes ellen. A kormányhivatal szerint a vízügyi és a környezetvédelmi hatóság is vizsgálatot indított, eredmények későbbre várhatók.
Olvasd tovább itt: index.hu
