Meg tudom érteni, hogy Orbán Viktornak miért nem tetszik, amikor felelősségre vonnak embereket a köz…

Meg tudom érteni, hogy Orbán Viktornak miért nem tetszik, amikor felelősségre vonnak embereket a köz…



Úgy tudom, hogy régi barátom, Orbán Viktor azt mondta Donald Tusknak: nem tetszik neki az az elképzelés, hogy felelősségre vonjanak embereket a közpénzekkel való visszaélések miatt. Ezt a hozzáállását bizonyos értelemben meg tudom érteni

– mondta Radoslaw Sikorski lengyel külügyminiszter a 444-nek adott interjújában.

Sikorski ezt a Ziobro-üggyel kapcsolatban mondta el. Mint arról korábban beszámoltunk, Zbigniew Ziobro volt lengyel igazságügyi miniszternek menedékjogot adott a magyar kormány, miután korrupció vádjával eljárás indult ellene.

Az ügyről Sikorski elmondta, hogy Lengyelországban létezik egy Igazságügyi Alap, ahová a bűncselekmények elkövetőitől elkobzott pénzek kerülnek, és innen finanszírozza az állam az áldozatok kártérítését. Ziobro azonban igazságügyi miniszterként nem erre fordította az alapból származó pénzeket, hanem olyan helyekre juttatott támogatásokat, ahol ő és a politikai szövetségesei indultak a parlamenti választásokon. „Olyannyira így volt, hogy Kaczynski, Ziobro pártjának vezetője, írásban figyelmeztette őt, hogy ezt fejezze be, mert ez jogellenes és veszélyes a párt jövőjére” – mondta a külügyminiszter.

Sikorski szerint ez egy korrupciós ügy, közpénzekkel visszaélésről van szó benne, és „ez a legtöbb országban, a legtöbb uniós tagállamban bűncselekménynek számít, amelyet bíróság előtt kell elbírálni”.

https://hvg.hu/360/20260114_torvenymodositas-magyarorszagra-menekult-lengyel-politikusok-ziobro-romanowski

Ziobro menedékjogban részesítése Sikorski szerint barátságtalan lépés Magyarország részéről, és egyben „szolidaritási gesztus a korrupt nacionalista politikustársak irányába, amit elfogadhatatlannak tartunk”.

A külügyminiszter azonban azt is közölte, hogy egyelőre nem tudják, érdemes-e ezt az esetet kétoldalú lengyel–magyar kapcsolati kérdésként kezelni, különösen a közelgő magyar országgyűlési választások fényében.

Sikorski kommentálta azt is, hogy Orbán Viktor egy európai „patrióta fordulatot” vizionál, és ez a fordulat Robert Fico szlovákiai és Andrej Babiš csehországi győzelmével a visegrádi országok esetében megvalósulni is látszik.

„A korrupt nacionalizmus nem patrióta. Magyarország a korrupt nacionalisták uralma alatt az Európai Unió legszegényebb országává vált. Ezt nem kell Önöknek magyaráznom: Önöknél a legmagasabb az infláció, és ma már Bulgáriánál is szegényebbek. Én nem tartom hazafiasnak az olyan politikát, amely idáig vezet. Az a nacionalizmus, amely ott keres ellenségeket, ahol nincsenek, és az orosz agresszorok mellé áll, az én definícióm szerint nem patrióta” – mondta a lengyel külügyminiszter.

Nem sokkal az interjú megjelenése után Szijjártó Péter már reagált is Sikorski szavaira, mint mondta: „aki olvassa, az láthatja, hogy nyilatkozik egy fanatikus, háborúpárti Soros-ügynök”.

Olvasd tovább itt: hvg.hu